VMT évzáró értékelö 2006
II


A pokolba Budapesten keresztül vezet az út
(Euro cseh gazd-i hetilap, 2006 július)

Húsvéti Magyar Aschermittwoch

T tagok
T vendégek

Pár éve kialakult itt egy új szokás miszerint részemröl a monetáris politika mellett a gazdaságpolitaka is részleteseb vizsgálat alá kerül. A gazdaságpolitikát, az államháztartás helyzetét külön elemezni azért kell, mert ez valójában az ország legnagyobb „cége“, a legnagyobb vircsaftja.

Mind 2006, mind az elmúlt ciklus gazdpolitikájának az értelmét kutató elemezést le lehet tudni egy kézlegyintéssel:


Az öszödi beszéddel végleg leleplezödött az, amiröl a kezdetektöl fogva tudnivaló volt, hogy az mszp-szdsz kormánynak semmiféle racionalitáson alapuló gazdaságpolitikája nincs. Ehelyett van egyetlen, irracionális célja, mégpedig a választást minden lehetséges eszközzel megnyerni, Orbánt minden lehetséges eszközzel legyözni.
Ha egy ország megy ezáltal tönkre, hát akkor menjen tönkre!


2002-2006: A hazudozások ciklusa

Minden ennek az eszelös célnak volt alárendelve. Tengernyi hazugsággal indult (Jóléti rendszerváltás) tengernyi hazugsággal tetözött (Reformokat hajtunk végre). S miben végzödik? Egyben biztosan: a lakosság legalább 20-30%-ának az egzisztenciális válságában. S az miben végzödik? Az meg egy egész ciklusra garantált, véget nem érö radikális hangulatban és feszültségben, melynek elsö két körét megtapasztalhatta a nagyérdemü az öszi és tavaszi forradalmi ünnepekkor. S ezek még mindig csak kezdeti hangulatvezérelte megmozdulások voltak, s hol vagyunk még attól a tetözéstöl, amikor a sarcolás (pardon: reform) hatása egészen a lakosság csontvelejéig hatol. A nagy kérdés nem az, hogy mikor unja meg az a párszáz ember, hogy rendszeresen protestáljon az ellen az ember és kormány ellen, amelyik szembehazudta öt és az egzisztenciális biztonságukra tört, hanem az, hogy amikor a tényleges egzisztenciális válságok a lakosság egyre szélesebb rétegét fogják elkapni, akkor mi lesz a nép válasza.

Mit is lehet elemezni az elmúlt 4 éven?
Medgyessy, Gyurcsány, Veres és az egész mszp-szdsz az elmúlt 4 évben többet hazudott mint a Pravda 80 év alatt. 4 év alatt semmit se tudtak bizonyitani. Csak azt, hogy rendszereket vittek válságba, az ország müködési képességét tették instabillá az egyéni célokat követö politikai játszmájuk közben. Komplett struktúrális deformációkat vittek be a rendszerekbe, majd amikor ezen folyamatok fiskális válságban végzödtek, akkor hót ellenkezö irányban láttak neki egy újabb „progressziv“nak titulált, valójában egy újabb deformált struktúra kialakitásának. Deformációra deformációt épitenek.
Gzadaságpolitikát, államigazgatási koncepciót a hagyományos módon véve, a hagyományos értékeket követve keresni már csak azért is felesleges és lehetetlen, mert 2002-töl Magyarországon olyan politikai struktúrák, olyan államigazgatási fenoménok valósultak meg, amelyek egyetlen demokratikus EU államban sem mennének át se a választók se a politikusok értékvilágán. Vagy egyszerüen szólva: a demokrácia hagyományos értékvilágán. Ilyen deformált storykat csak Magyarországon lehet irni.


Állam bácsi: Sokat mentem össze 4 év alatt!

Milyen unortodox, értékromlásokkal megterhelt események történtek az elmúlt években?
Vagy hogy pontosabbak legyünk: Milyen történelmi és demokratikus torzulások történtek?

1. Elöször is megvalósult gyurcsány viziója, miszerint az államot egy nap nem a hagyományos politikusok irányitják majd, hanem a töke tulajdonosok. Ök veszik át a politikusok szerepét.
2. 2002-töl a legföbb államigazgatási pozicióikba áradnak be a privát gazdaság szereplöi, s ezek kivétel nélkül olyan Feketemunkások, akik a gazdasági hatalmukat a tisztességtelen versenyelönyök, az insider információk kihasznásával alapozták meg. Legföképpen persze állami pénzekböl, állami vagyonelemekböl. S ezek a feketemunkások aztán beveszik maguk mellé azokat az üzleti haverokat meg azokat az egykori belsö embereket akik öket a kétes gazdagodásuk során az állami oldalról segitették.
3. Ezek a Hamisitott Magyar Sikertermékek szakitottak azzal a módszerrel, hogy megvárják amig a kapcsolatrendszer (párthaver, államigazgatási döntéshozó) a maga lassú és nehézkes felfogásával eljut egy-egy busás lehetöséggel kecsegtetö államigazgatási döntésig pl. Privatizáció, közbeszerzés. Ennyi idejük ma már nincs, meg felesleges is azt a rengeteg idöt az ostobábbnál ostobább pártfunkcik meggyözésével (lobbizással) elvesztegetni, ehelyett ök maguk vonulnak be az államigazgatásba, foglalják el a stratégiai területeket és zavarják le egy ciklus alatt a privát szektor érdekeitöl hagyományosan leválasztott szektorok kiszervezését az állam védelme alól és áttolását a piaci érdekszférába. Azokét a szektorokét, amelyek a szimpla profitabilitási szempontokon túllépve magasabb rendünek tekintett társadalmi, szociális értékszempontokat érvényesitenek. Amely szempontokat a kultúrországokban az állam pont azért véd a piaci érdekek ellen, mert azok ezeket az értékeket önmaguktól soha nem érvényesitik.
Na meg kulurországokban az állam véd az olyanfajta tisztességtelen elemek ellen is, mint amelyek Mo-on éppenséggel megszállták az állami szektor legfontosabb döntési pozicióit. Az eredményt, a „sikereiket“ láthatjuk.
4. S aztán ezek a Hamisitott Magyar Sikertermékek egy napon magát az öket felfuttató pártot is maguk alá parancsolják. Azt a pártot, amelyik öket valaha azért futtatta fel, hogy ök legyenek a gazdasági háttérország. Mára azonban a háttérország az élre tolta magát, s az öt kitenyésztö bázispártot pedig a háttérbe. Igy ma már nem csak a tisztességtelen elönyökkel szerzett privátvagyonuk, privát cégeik felett rendelkeznek, hanem minden felett, ami ezen vagyonelemek jövöbeli értékét alapvetöen befolyásolni képes: övék az államigazgatási döntés, övék az ezeket a döntéseket hozó kormány, övék a kormányt esetleg leváltani képes párt.
Milyen lenne is az, ha holnaptól mind az MNB elnöki poziciója mind az MT tagsága mindenféle kétes karrierü pénzügyi spekuláns elemekkel lenne feltöltve?
5. Miután a privát gazdasági érdekszféra teljesen megszállta az államgépezetet, igy a piaci konkurencia számukra nem is lényeges. A lényeges az, hogy ne kelljen minden választásnál azon izgulni, hogy ha az ellenfél pártja nyer, akkor egy állami biznisz biztosan ugrik. Az egy kellemetlen Stop and go rendszer lenne számukra. Ehelyett a bizniszeket futószalagon szervezik ki az állam keze alól – ahol a vazallus üzleti kör a politikai váltógazdaságtól immár teljesen függetlenül jut örökös piaci részesedéhez. 6. Mi marad ezek után az állam, a társadalom számára? Ezen ultrasebességü kiárusitási folyamatok után az állam diszponáló képessége illetve annak a hatékonysága a minimálisra csökken. Minimálisra csökken azon területek száma, amelyeket éppen azért találtak ki az államigazgatás számára, hogy a társadalmi béke, a szociális szegregáció, az egzisztenciális válságok elkerülése érdekében ezekben a szektrokban ne érvényesüljön a piac kizárólagos profit érdekeltsége.

Az elmúlt ciklusnak az állami hatalmat minden oldalról lefokozó lépései, amelyek mögött semmiféle koncepció nem állt, csak az általános, egymondatos demagógiák– pénzügyi szempontból egyes esetekben akár még siker storyként is értékelhetök lennének. Valójában azonban összességükben nem azok, s ezt elég sokan érzik és értik. Ezek a stroryk ugyanis nem megalapozott és gondosan modellezett hosszútávú koncepción nyugszanak. Nincsnek általánosan elfogadottnak tekintett referenciái más országokat tekintve.
S az idöbeli inkonzisztencia több mint feltünö: jelenleg pont azokat az idöket éljük, amikor az államigazgatási rendszernek gyakorlatilag alig marad pontja, amelyik nem kerül a piacositás sorsára, miközben a piacképes kereslet éppen most fogja a mélyrepülését bemutatni.

Ezzel el is érkeztünk a 2006-os teljesen értlemetlen gazdaságpolitikai elemzés jelenlegi 2 nagy kérdéséhez:

1. Milyen kényszerhelyzetbe is jutott az ország az elmúlt ciklusnak a szimplán egyéni célokat követö hazugságtengerének következtében?
2. Illetve, hogy a kényszerkonszolidáció milyen helyzet elé is állitja a gazdaságot?
Azaz:

LESZ-E HARD LANDING?



2002-2012: Az elveszett évtized

Ami válságtengert Dél-Amerika a 80-as években összehozott magának (The lost decade), azt Magyarország a 21. század elején újrajátsza. Szappanoperába való tehetségtelenebbnél tehetségtelenebb kormányok, szappanoperába való, végnélküli hazugság sorozatok

Medgyessy a szakadék szélére vezette az országot. Aztán jött gyurcsány, s korrigált.
Ennek köszönhetöen az ország a ciklus végén egy lépéssel elörébb került.


A 2002-es év, a szintiszta egyéni célokat követö Demagógia-cunami megpecsételte az ország sorsát. Legalább 2 ciklusra kiható strukturális deformáció és fiskális válság alakult ki. Az mszp-szdsz teljesen tudatosan hazudott rózsaszin jövöt, egyetlen céljuk a hatalom megszerzése volt, bármi áron. Egyetlen halovány reménységük a pénzügyi csöd elkerülésére az volt, hogy az ország majd valahogy kinövi az aht deficitet- s ezzel ki van bekkelve egy ciklus. Tartós, trend felett növekvö deficiteket azonban egyáltalán nem lehet kinöni.

2004-ben a nép azzal sokkolta az mszp-szdsz-t hogy leszavazta öket egy teljesen értelmezhetetlen EP választáson. A kormány vette a lapot, s páros lábbal rúgta ki a förtelmesen zavaros agyi tevékenységben kimerülö Medgyessyt, s helyébe rakta Gyurcsányt, aki bevállalta a harcot a következö választás megnyeréséért.

Ezzel gyurcsány gyerekkora óta dédelgetett álma valósult meg, miszerint nagykorában egyszer majd miniszterelnök lesz. S az lett.
Sajna gyurcsány ezen megvalósult álom után állt meg elégedetten trónfolni hanem tovább álmodott. S most azt álmodta, hogy ha már miniszterelnök lett, akkor mindenáron az is marad.
Ennyi volt a 2004-06-os tevékenysége, semmi több: 360 fokos visszafordulás a 2002-es célokhoz: harc minden eszközzel Orbán ellen.

Pedig az eleje úgy indult, hogy Gyurcsánynak nem egyéni hanem közösségi céljai vannak, s célja a visszatérés a hosszútávon fenntartható össztársadalmi jóléthez a fiskális egyensúly minél hamarabbi visszaállitásán keresztül.


"Én döntöttem: megfontolt lépésekkel a gazdasági növekedés fenntartását, a jövedelmek ehhez igazított emelését, az egyensúly fokozatos, de határozott megteremtését támogatom" - mondta. Mint hozzátette, a gazdaság egyensúlyi problémái mögött az állam elmúlt években tanúsított növekvő szociális szerepvállalása áll.

"Sokat költöttünk, és ez megterhelte az államkasszát" - mondta a kormányfő.

Hozzátette, hogy az ország a konvergenciaprogramban kijelölt úton megy tovább.

Hangsúlyozta, hogy ha nem csökkentik a nyugdíjakat és a jövedelmeket, vagy nem növelik az adókat, akkor el kell fogadni, "hogy kiadásaink egy részét hitelből fizettük". "Nincs negyedik út. Illetve ami van, az a féligazság, a félrevezetés, a szédelgés útja. A meghaladott kádárizmus hamis illúziójának útja. Én erre az útra nem lépek!" - szögezte le a miniszterelnök.

Hozzátette: ugyanakkor van olyan része a három évvel ezelőtti vállalásoknak, amelyet nem úgy tudnak teljesíteni 2006-ig, ahogyan ígérték.

"Ha nem így tennénk, összedőlne a költségvetés, vagy radikálisan emelni kellene az adókat. Én egyiket sem vállalom" - mondta.


Hát ez volt az egyetlen pillanata Gyurcsánynak az egész regnálása alatt amikor nem hazudott. 2005. februárjában. Egy napra. Egy közlemény amely pár sorban mindent elmond a valóságról. Nem kellenek ide Államreform Bizottságok, nem kell ide 3 közgazdász meg senki se kell ide. Hanem csak becsület kell ide.

A helyzet tehát (már évek óta) megérett az Egyensúlyhoz való viszatéréshez. Na nem egy régihez, meg nem is egy Újhoz, hanem magához az egyensúlyhoz, mert egyensúly csak egyféle kiadásban van.
De aztán röviddel rá Gyurcsány és a Párt rájött, hogy az egyensúllyal nincs választási nyerés, s igy minden becsületesnek értékelhetö szavát a történelem süllyesztöjébe dobva egy hirtelen fordulattal visszaállt a Medgyessy által lefektetett, a romlásba vezetö útra és vezette az országot egyre mélyebben a fiskális válságba. Hogy mindent beáldozzon a választás megnyerése érdekében. S hogy majd a választás megnyerése után – immár totális kényszerhelyzetben – jelentse be a sokadik újabbik egyensúly programot. S ez a 128-ik nekirugaszkodás az egyensúlyhoz való visszatéréshez nevezetü lépés – köszönhetöen a konszolidációtól ellopott éveknek - immár egyáltalán nem program, hanem azonnali válságelháritási intézkedés. Mégpedig olyan, amelyik ennyi idöveszteség után immáron a legnagyobb társadalmi jóléti és a legnagyobb gazdasági növekedési áldozatottal fog járni. Ahogy azt már mindenki hivja: Sarc.
XLarge kiadásban.


Az absolutely gyurcsány story:
Tisztességtelen módszerekkel szerzett gazdasági hatalom, tisztességtelen módszerekkel szerzett politikai hatalom


A mi kormányunk az adócsökkentés kormánya. Legőszintébb becsület szavamra mondom."
Csökkentjük a vállalkozások, az állampolgárok, a családok adóterheit. (MSZP választási program 2006 - 16.oldal)
Áfa-emelés nem lesz? - Miért lenne? A koalíció öt évre elfogadta az adótörvénye-ket, jól lehet tudni, merre akarunk tovább menni." (Világgazdaság, 2006. március)
"A megszorítás politikája, miközben a jövőbe fektetünk be, a jövő eltékozlásának politikája. A megszorítás politikája a szociális elszegényítés politikája." (2005. no-vember, MSZP-vitafórum) "

Ehhez hasonló, szakadatlan hazugságtengerrel szórta tele az étert Gyurcsány, Veres és az mszp. S miközben az adócsökkentésröl, a fenntartható egzisztenciális biztonságról propagáltaltak végig a kampánycsendig, aközben mintegy egy tucatnyi felsö mszp-s döneshozó már a választás utáni büntetésröl egyeztetett. Szigorúan bizalmasan, egymás közt.

Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.

Mibe is evezett bele gyurcsány és az mszp?

Bár 2005 elején az EU biztosa még pozitiv hangot ütött meg a kormányzati hiánycél elérésének a kilátásait illetöen, 2005 közepén azonban már maga is látta, hogy ebben az évben is lóvá teszik majd öt. A punishing reakció 2005-ben is elmaradt, söt a biztos úr még a választási demagógia versenybe is vidáman beengedte az országot. Igaz azzal a nyiltan kimondott fenyegetéssel, miszerint 2006 szeptemberében aztán most már tényleg vége az eddigi birkaságának és akkor nem csak igéretes számokat hanem azoknak a konkrét megvalítási módszerét is látni akarja. Mert ha nem, nincs tovább!
Hogy mi nincs tovább, az is elég egyértelmü volt. Nincs tovább, hogy az EU elfogadja a magyar konvergencia programot, hanem majd elutasitja azt. S ebben az esetben jön a szankció : az EU Kohéziós Alapok forrásainak a megvonásával fog szankcionálni.

S ezt mind az mszp, mind Gyurcsány tudta. Az ellenzék is tudta (róluk késöbb). Meg mindenki.

De gyurcsány a gyözelem áhitatáért belevágott bele egy soha nem látott, minden erkölcsi értéket megsemmisitö versenybe a legbensöbb döntéshozókkal.

Úgy döntöttek, hogy a választást mindenképpen meg akarják nyerni. S ehhez úgymond ki kell rabolniuk az államkasszát. De a cél és az elvégzett munka öröme felülirhat minden közösségi értéket. Egy megkattant ember forog a komplexusai körül, s rántja magával a pártot, az országot.

Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni

S tudták, hogy amint megnyerik a választást, a kifosztott kasszát azonnal fel kell tölteni ha nem akarják elbukni a szeptemberi EU döntést. S ehhez – csak úgy mint a jó 1995-ös években – egy olyan restrikciós csomagon át vezet az út, amely nagyon könnyen egzisztenciális válságokba torkollhat.
Igaz, nem a sajátjukéba. Ez mindenképp gyógyirnak hatott a személyes aggályukra.

De ha hatalmon maradnak, akkor a média, pontosabban a vazallus média majd melléjük áll és intenziven fogja mosni az emberek agyát – mint mindig – s igy a tényleges helyett tompitottabb áldozattal lehet majd kijönni a dologból.

A hazardirozás egyetlen kockázati eleme az volt ha az ellenzék nyer. Mert ebben az esetben a 4 év alatt felépitett hazugságbirodalom auditja, a mindenféle trükközésekkel kozmetikázott folyamatok hivatalos elemzése immáron az ellenzék kezébe jut.
Akik persze mindent elszámolnak majd az mszp-szdsz kontójára. S ha az ellenzék jut hatalomra, akkor akár csinálnak az EU-nak tetszö konvergencia programot, akár nem,

GYURCSÁNY ÚGY VONUL BE A TÖRTÉNELEMBE MINT AKI MIATT MAGYARORSZÁG ELVESZTETTE AZ EU-S TÁMOGATÁSOKAT.

Ez a óriási psycho teher gyakorlatilag eszelössé tette gyurcsányt. Egy ember aki képtelen veszteni s ha ez bekövetkezne akkor a magyar történelem egyik legsötétebb figurájaként fog majd fennmaradni.

Ez a kényszerü psycho-teher megmagyaráz mindent. Megmagyarázza, hogy miért vállalja eszelösen a társadalmi, szociális válságok kirobbantását, miért használja ki az Alkotmány által biztositott lehetöséget a becstelenségre, miszerint egy poltikai bünözö ha akarja, nyugodtan maradhat a legmagasabb közéleti funkcióban.
Megmagyarázza, hogy mi ez az eszelös fenyegetési sorozat a pártja felé a lemondásáról – miközben egy pillanatra se gondol arra, hogy lemondjon. Megmagyarázza, hogy miért nem engedheti senkinek se át a hatalmat se a kormányban se a pártban : ha ö félreállna, akkor senki sem merné a nevét adni az örökség eltakaritására, ráadásul nem is állna személyes érdekében, hanem visszavenne a sarcból, s ezáltal növelné a múlt rejtett bombáinak a robbanását.

Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.
Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább

Ez a kényszerhelyzet hajtja öt elöre. A cél, amelyet reformnak nevez, valójában nem más mint minden lehetséges eszközzel elháritáni a saját maga által teremtett pénzügyi katasztrófát, az EU-s szankcionálást.

Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni

Mindent egy lépés hajt: elkerülni, hogy a gyurcsány név egyet jelentsen a magyar újkori történelem legnagyobb pénzügyi botrányával.

S hogy ez a psychológiai teher ne nyomja agyon gyurcsányt, hát úgy döntött, hogy tovább fejleszti a gyerekkori álmát. Az semmi, hogy az álma az áhitott pozicióról valóra vált, az semmi, hogy válságba vezette az országot. Ö továbbfejleszti az ámokfutásának a megmagyarázását : azért jött el hozzánk, emberek közé, hogy történelmet csináljon!

Gyurcsány miközben az mszp-szdsz tagok segitségével födbe taposta a demokrácia értelmét, az államigazatási ámokfutását magasabb céloknak tudja be:

Most az adja (a hitem), hogy történelmet csinálok.

Hát azt csinált. Minden normális embert elrettentöt.


190 segédmunkás dönt az ország sorsáról


De ez nem csak az ö harca, hanem csapatmunka. Amely csapatból persze senki se vállalja, hogy ö álljon az élen, de a háttérböl, a megélhetési politizálásból eredöen egységbe zárva támogatják a tisztességtelen módszerekkel hatalmat szerzö kurzust. Az érv meggyözö volt a tisztességtelenség melletti kiállásra : kinek van kedve az mszp padsoraiból elmenni minimálbéres segédmunkásnak ?

Mindenki döntse el magában, hogy 4-500 ezer forintért csinálja a dolgot, ami kurva fontos, különösen, ha az embernek már egyébként nincsen más szakmája, csak ez, tudom én.


Reform? Esti mese gyerekeknek a Semmit tudásról


A gyurcsányi csapat egyik alapvetö propaganda eszköze a csödjelentési harcban a hazug retorika. A varázsszó a Reform szó.
Az utóbbi évtizedekben a reform szó a valóságban elvesztette a jelentését. Restrikció - expanzió ; éltszinvonal csökkentés – életszinvonal emelés ; azonnali tüzoltó intézkedés – hosszútávú koncepció ; ma már az ABC minden betüjét reformnak kiáltják ki.

A reform szó a valódi értelmében olyan koncepció kell hogy legyen, amely megoldást kell hogy adjon a hosszútávú problémákra. Kérdéses, hogy a megkésett politikusi reakciók reformlépésnek avagy kényszerü válságelháritó lépésnek tekinthetök.

Ami az mszp-szdsz Reformnak eladni szándékozott csomagját illeti, kétség sem férhet hozzá, hogy köze sincs a reform koncepcióhoz. S nem azért, mert maga az alkotó is bevallotta, hogy lövése sincs, hogy mi lesz az egészböl, meg arról se, hogy hogyan jut el a kivánatos erdeményhez. Arról már ne is szóljunk, hogy egy-egy lépés tovagyürüzö hatásáról egyéb területekre – na ez meg abszolút hiánycikk a koncepciókban.

Csak az a problémám, hogy nem 50 milliárdot kell összeszedni, hanem, nem mondom meg, hogy mennyit. Hát ez a baj. Ráadásul mindezt valahol úgy kell megtenni, hogy amit akarunk csinálni hosszú távon, azt ne keresztbe verje.

Reform nincs, mert már a dignózist is rövidtávra adták meg: van egy 1000 md ft-os leépitendö deficit az aht-ban, azon belül van egy 400 md-os deficit itt, van X milliárdos deficit ott és ezt kell azonnal felszámolni.
Szó sincs még középtávon való gondolkodásról se. Szó sincs komplexebb társadalmi, gazdasági, szociális közép- és hosszútávú modellekröl. Szó sincs konstruktiv szakmai párbeszédröl.
Semmiröl ninncs szó. Semmi jövöképröl. Csak diktátumokról. Az azonnal elháritandó csödhelyzet érdekében. Még mielött a pénzpiaci válság kirobbanna (ismét) és mielött az ország szankcionálás alá kerülne.

Hogy mennyire nincs semmiféle Ť hosszútávú ť koncepció az alkotók fejében és hogy mennyire nem gondokoznak semmilyen távra se, arról mindent elmond, hogy az egészségügyi rombolás föembere még 1 évet se ülvén a poziciójában, egy nap úgy döntött, hogy holnap már be se megy dolgozni.
Hát ez van, ilyen közösségi koncepciók és ilyen távlatos elkötelezettségek vannak. Igy néz ki a reformhangulat és a hosszútávú stratégia a gyurcsány-veres kiadásban.


Absolutely magyar story : Deformra deform


De miröl is van valójában szó ebben az extrém restrikciós kurzusban?
A kormány és egyéb szelektiv hangok érve az, miszerint az elmúlt ciklusokban elmulasztott aht reformok miatt került az ország oda ahol van, ezek miatt alakult ki a fiskális válság. Ahogy mondják : most már halaszthatatlan az állami rendszerek reformja.

Ez az állitás úgy hamis ahogy van. Nincs ugyanis semmiféle esszenciális kapcsolódási pontja a jelenlegi aht problémáknak az elmúlt ciklusok aht szerkezetéhez a válsággócok szempontjából.
Kormányok, amelyek félremanagelnek és emiatt struktúrális válságba kerül az államháztartás, elöszeretettel szoktak hivatkozni az egész rendszer múltban gyökerezö determinációira. S hogy leplezzék azokat a valódi gócokat, ahova ök maguk vitték be a válságot, inkább kriminalizálják az egész rendszert.
Mindenki elött világos, hogy nem az egészségügyi, nem a közlekedési és egyéb alrendszerek azok, amelyek hirtelen 2002-2006-ra totális fiskális válságot okoztak.

Hanem a válság elemei az mszp-szdsz kormány 100 napos pontjaiban illetve azt a tehetségtelen kormányzattal megfejelt tevékenységükben keresendök. A deficit növekedés tartós és egyenletes folymatának az elemei abban vannak megirva.
A magyar gazdaságban már minden lefutott, a fiskusból már régen ki lettek véve azon elemek, amelyek a klasszikus fiskális válságokhoz szoktak vezetni: nincs már állami bankszektor, nincsen már emlitésre méltó államilag kontrollált gazdálkodási szektor. Azaz a privatizáció több mint elégséges mértékben már rég megvalósult. A legnagyobb rizikók tehát ki vannak véve az állam fennhatósága alól.
Ami van, az a tehetségteleneknek a kormányzása, akik még azzal a szük funkcionális illetve vagyonelemi körrel se tudnak gazdálkodni, amelyek tradicionálisan az állami szférához tartoznak. Mi lenne Magyarországból, ha Franciaországhoz hasonlóan, az állam a GDP mintegy mintegy 25%-nyi termelésében birna tulajdonosi részesedéssel és felelne a müködésért? Meg a felénél kevesebb is meghaladja a tudásukat.

(Egy, a francia állami tulajdonban levö vállalatokról készitett felmérés kimutatta, hogy hosszútávon az állami cégek teljesitmény mutatói nem maradnak el a privát cégekétöl. Nem lehet tehát az állami tulajdonlást negativ példáként lepecsételni a privát ellenében)

A tartós deformációból táplálkozó fiskális válság azonban nyiltan vállalva lett a jövöre vonatkoztatva is: az mszp nyiltan hirdeti, hogy nem nyúl ehhez meg ahhoz a tartós deficiteket gyártó aht elemekhez – mert az ugye direktben lemérhetö veszteség lenne a választónál. Ehelyett egyéb rendszereket számolnak fel, vonják ki a pénzt belölük minden lehetséges eszközzel.

Magyarország már csak ilyen Ť reformokat ť érdemel.
Vagy pontosabban szólva : egy azonnali válságelháritó csomag általában igy néz ki mindenhol: a finanszirozás fenntartása érdekében az állami vagyon futószalagon kerül kiárusitásra, a társadalom magasabb fejlödési szintjéhez természetszerüleg párosuló magasabb jóléti szolgáltatások tömeges kriminalizáción és felszámoláson esnek keresztül.

S feltételezhetö, hogy egy kormányváltásnál a gyurcsányi felszámolás hasonlóan fogja végezni mint a Bokros-csomag : amint elmúlt a pénzügyi válság veszélye és új kormány jön, az majd elkezdi visszacsinálni a Ť reformokat ť, amelyek sose voltak azok.
Csak egy probléma lesz : addigra az államnak a kiszervezett területek miatt egyre kisebb mozgástere marad. A struktúrákra igy már nem lesz közvetlen ráhatása. Az állam táradalmi, szociális prioritásai egyre kevésbé lesznek érvényesithetök.


Ájtatos Manó 3 év után elöbújik a bunkeréböl és nem tudja, hogy mi az ország valódi helyzete


Az embernek mindezek után fel kell tennie a kérdést: hogy juthatott erre a mélypontra az országirányitás, hogy hogy nem volt senki aki megállitotta volna ezt az ámokfutást?

S ezen a ponton eljutottunk az ellenzékhez, s róluk már csak azért is szólni kell mert választási év volt.
Azaz, az az év, amikor egy ellenzéknek már nemcsak diagnózist hanem terápiát és jövöképet kell felmutatni. Amikor az ellenzék valójában leméretödik.
Nos, ami a legfeltünöbb, hogy 2006-ban Magyarországon valójában nem is volt ellenzék. Hanem volt egy 3-as koalició volt, s valahol ott exisztált egy 4-ik párt a legnagyobb észrevehetetlenségben.
Ez a 3-as koalició gyakorlatilag már 2002-ben megköttetett, amikor a fidesz vezére és elnöksége felülirva minden racionalitást és szakmai becsületet beállt inasnak az mszp-szdsz kormány mellé.
Beálltak megszavazni egy egész ciklusra mindent ami “jó a népnek”. Nem érdekes, hogy a Kádár rendszer is pont ezen az elven müködött.
S közben a vezér 3 évre elhagyta a pártot és eltünt. Állitólag elment 3 millió emberrel beszélni. Csak az a baj, hogy a végelszámolásnál ennek még a töredékét se tudta felmutatni. Valami 3 év után tért vissza a vezér a közéletbe, mert közeledett a pozició osztás ideje. Fogta tehát a legjobb szakembereket akiket maga körül talált, s kinevezve öket a Nemzet ilyen-meg olyan nélkülözhetetlen emberének, s szinre léptek.
Amiben semmi köszönet nem volt.

Nem volt köszönet benne azért, mert mélyen lejáratódott szakmai referenciával az életben nem lehet egy jobboldalinak a süllyesztöböl visszaemelkedni.
Ezenkivül nem lehet kormányt kritizálni annak, aki 4 év alatt egyetlen fundamentális diagnózist sem tudott felmutatni és az emberek tudomására hozni. Nem tudott, mert mindent, ami a fundamentumokat szétrombolta, azt maga is megszavazta lelkesen.

Igy Orbánnak és csapatának hiteles szakmai kampányolásra nem is futhatta. Ezt pótolván Orbán új szerepet talált ki magának: Ö a messziröl jött ember, aki nem olvas se újságot, nem hallgat semmiféle hireket, nem néz semmilyen tv-ét, nem ismer semmiféle szakmai szervezet, nem ismeri azoknak a gazdaságról, költségvetésröl kiadott vaskos elemzéseit. Az életben nem hallott még az EU-ról, a Birkatürelmü Biztosról, a hitelminösitö intezetekröl. Nem, ö itt áll tudattalanul, s arra kéri az egyetlen hitelesnek megmaradt szereplöt, gyurcsány kormányát, hogy mondja már el légy szi neki, hogy mi az ország valós állapota.

Mert az ország valós állapota nem az amit az ember nap-mint nap lát-hall, nem az a 4 év alatt 5.000 md ft hiány, hanem az a 100 md-os tavaszi hiány ide vagy oda. Mert majd azon múlik az ország helyzete.

Igy történt meg, hogy az ember csak nézte ezt a halom közéleti idiótát és csak annyit tudott megállapitani, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a vezérével a végén semmiben sem különbözött a kormánypártoktól. Az emberek ennyi alternativa mentesség és szakmai tömegmészárlás után már csak optikai szempontok alapján választhattak, hogy ki vezesse öket a következö 4 évben: a psychopata vagy az ájtatos manó?

S itt a story azonban még nem ér véget. Hiszen a dolgok állása szerint legközelebb megint ebböl a kettöböl választhat magának egyet az ország! S aztán öt lehet a következö 4 évre is fullban élvezni. Magyarország mennyország.


Lesz-e Hard landing ?


Ennyi közéleti szenny után magáról a gazdaságpolitikáról is valamit. Amiröl valójában nem is érdemes irni, mert tervezett és épitö jellegü gazdaságpolitika percekre sem volt.

Ehelyett az ország megint komédiát irt magáról a destrukció témájában. Az ország, amelyik soha nem jut el 1-röl a 2-re.
Az ország egy újabb felvonást irt az elmúlt ciklusban a szokásos történelmi Devulition-járól. Ennek az országnak 2 egymást követö felhötlen ciklusa még nem volt, ezt az országot Grósztól-Gyurcsányig terjedö alig 20 év alatt 4-szer kellett stabilizálni. Ez egy ilyan ország, amelyet 5 évenként válságmanagelni meg stabilizálni kell. Nem akármi referencia ez azokról, akik a következö 4 évet is a parlamentben illetve az államigazgatási poziciókban akarják eltölteni.

Az egyetlen gazdaságpolitikai kérdés, aminek még valamennyi értelme van egy ilyen totálisan kirabolt ciklus után az az, hogy hol végzi a gazdaság illetve a lakosság a következö évek sokkja során.

Ezt a kérdést hozzávetöleges pontossággal se lehet megválaszolni. Vannak felismerések a válságkezelés módozatairól, amely felismerések segitenek azon gazdaságpoilitikai mix megválasztásában amelyekkel egy kormányzat a halom negativ sokkból a legkevésbé sokkolóval jöhet ki.


Domino day : (a választás után) minden napra egy bukott igéret

A választás megnyerésével az mszp-szdsz repülöstartot vett az egész ciklusos vesszöfutásához, melyben a magukkal cipelt hazugságaik terhe végig nyomja majd a hátukat. A választás után a ciklus hazugságai naponta döltek meg. Ez mégse az adócsökkentés kormánya, mégse jönnek az adótörvények, mégis lesz vizitdij, meg hasonlók.
A Jóléti rendszerváltás illuzionista mutatványa a Domino day hetei után a júniusi csomag proklamációval végleg összeomlott.
Ami érdekes : a csomagtól nem is a lakosság, hanem a sokkal inkább a befektetök kaptak sokkot.

A befektetök reakciója nem mindennapi volt : bár évekig kitartott az optimizmusok a tengernyi válságállapot közepette, a csomag valójában öket sokkolta a leginkább. Mintha most ébredtek volna rá, hogy egy fiskális válság korrekciójának ÁRA van.
Hogy mit képzeltek, hogy miben reménykedtek, az talány. Ilyen a befektetöi világ : horda szemlélet, téves kockázatfelmérések.

A júniusi csomag egységes bizalomvesztésre itéltetett. Az általános vélemény szerint azonnali pénzügyi konszolidációnak esetleg megfelelö, középtávú reálgazdasági megoldásnak nem. Az elemzök, befektetök legföbb kifogása : az adóterhek keményen a gazdasági növekedés ellen hatnak. Ezzel szemben ök kiadási oldal jellegü kiigazitást vártak.

Adódik a kérdés : mit mondanak erröl a konstellációról az elemzések?

A fö kérdés az, hogy mi hat a gazdasági növekedés ellen a leginkább vagy másképp fogalmazva : melyik eszköz okozza a nagyobb reálgazdasági veszteséget? Az állami szektor kiadási oldalának a lefaragása vagy az általános adóemelés ?

Talán nem hangzik meglepöen az, hogy a szakirodalom a kiadási oldal lefaragásához társitja a nagyobb reálgazdasági veszteséget. A kiadás megszüntetése ugyanis társitva van az effektiv kereslet kieséssel. Egy adóemelés azonban nem.

A tankönyvi megállapitás szerint a kormányzati deficit betömésének klasszikus eleme - a külöbözö adófajták emelése – csökkenti a töke határtermelékenségét, rontja a befektetett töke megtérülési rátáját. Ez alacsonyabb outputhoz vezet. Minél nagyobb a betömendö deficit annál nagyobb ellenerö hat a növekedésre.

A növekedés megtörése azonban nem következik egyböl egy adóemelésböl. A szakmai figyelem itt azt próbálja prognosztizálni, hogy mekkora az a kritikus adósságtömeg, amely konszolidációjánál a kibocsátás szintje nem tartható fenn az adott Ť magas ť szinten.

Megjegyzendö, hogy a profitabilitási helyzet romlását a termelékenység növekedésével lehetne ellensúlyozni. Azonban a helyzetben rejlö ellentmondás miatt a megoldás általában nem jön : a belsö piacra termelö vállatok (különösen a kkv-k) éppen a pesszimista kilátás miatt nem merik megkockáztatni a beruházást. Igy a fiskális restrikció során egy elégtelen technikai és kibocsátási szinten ragadnak be. Söt (az elmaradt beruházás következtében) a termelékenységnek az idövel velejáró romlásával még nagyobb profitabilátási problémákba kerülnek. Welcome back to the szocializmus !


Egy másik vizsgálati szempont a gazdaságpolitkai intézkedésekre való érzékenységet vizsgálja. A felosztás 2 szempont alapján történik:
- A gazdaságpolitkái intézkedésekre indifferens és
- a gazdaságpolitika intézkedéskre érzékeny

vállalatokra, szektorokra.
Az elsö csoportba a tipikusan jó töke ellátottságú, magas termelékenységü, exportra termelö, likvid cégek tartoznak. Tehát a hazai nagyvállatok és a külföldi multik.

Itt megállva szólni kell egy tényezöröl, amely a jelenlegi állapotok között rizikóként van megjelenitve, valójában eselynek is felfogható.
Ez pedig az olcsó deviza hitelek. Egy gazdaságnak – különösen a válságban – elemi érdeke, hogy a finanszirozási források megoldottak legyenek. Ennél csak egy jobb lehet, ha a finanszirozás költsége alacsony. E tekintetben a könnyü hozzáférés az olcsó devizahitelekhez – betartva az elemi bonitás szabályait – a vállalati profitabilitásra stabilizáló szereppel bir.

Az adóemelés – kiadás csökkentés polémiában az egyértelmü eredményhirdetés még várat magára. Mig bizonyos akadémikusabb szemléletüek az adóemelést inkább károsabbnak tartják a növekedés szempontjából, addig a gyakorlati felmérések szerint a megkérdezett managerek körében az elterjedt álláspont az, hogy az adó változtatásoknak nem tulajdonitanak kiemelt szerepet (itt persze ne a radikális adóváltoztatásokra gondoljunk).
A preferencia listájukon magasabbra értékelik a telephely adottságokat, a munkaerö kvalitását, az általános költségeket, a nyersanyaghoz jutást, a szolid infrastruktúrát. És hogy ki ne hagyjuk: az állami szolgáltatások minöségét. Az ö preferenciájuk tehát a kereslet stabilan tartása.
Amiben azonban kompromisszum van: a legmagasabb jövedelem kategóriák extra adóztatása generálja a legkevesebb káros mechanizmust.

S ezen néhány tételt végiggondolva mindenki gyárthat magának scenáriokat a gazdaság ellenálló képességéröl.
A múlt tapasztalata nem biztató: a Bokros-csomag után a belsö fogyasztás és a gazdasági növekedés évekre leült és befagyott.
A kérdés most is hasonló:

Kialakul-e – mondjuk az ázsiai válsághoz hasonló helyzet - amikor egyes országok GDP növekedése 2-3%-os átlagcsökkenést mutatott fel a válság utáni években – s nem is tudott azután se a korábbi évek szintjére visszaállni ?

A magyar válasz leginkább a nagyvállatoktól jöhet. Ök adják a hozzáadott érték termeléséhez való hozzájárulás mintegy 60%-át, a vállalkozói nyereség mintegy 70%-át, az export értékesités mintegy 80%-át. A stabilizációs potenciáljuk tehát rendkivül erös. Ha ök tömegével megbotlanak, akkor az egész gazdaság, az egész statisztikai számmisztika botlik.
A kkv-k várható botlása e területeken statisztikai szempontból tehát a kisebb probléma, amit ki vesz majd észre?
Amit azonban az ö botlásuknál mindenki észre fog majd venni: a foglalkoztatottsági adatok mélyrepülése.


Ť Reform ť mszp-szdsz kormány : TEHETSÉGMENTES ÖVEZET

A konszolidáció valódi problémája azonban nem egyszerüen egy vagy-vagy kérdés (adó- vagy kiadási oldal), hanem összetett struktúrális probléma.
Egy kényszer kurzus beindult, s hogy mi lesz a kisérlet eredménye, majd csak utólag lehet megmondani.

Az XL restrikciós kurzus mindenesetre katasztrofális alapokról indul:
- alacsony és fenntarthatalan a növekedési ráta
- alacsony az aktivitási és magas munkanélküliség-i ráta
- egyre nagyobb mértékeket öltenek a vállatok likviditasi gondjai
- az egyre magasabb vállalati hitel állomány mellett egy negativ keresleti sokk következtében az adósságszolgálati képesség megrendülhet

Hogy ne soroljam tovább.

A kiadási oldal tételeinek a restrikciója teljeséggel elhibázottak. Ahol komoly restrikció kellene (pl. a tartós deficiteket generáló közszférai bérek, az effektiv differenciálás nélküli nyugdij- adó- és szociálpolitika eseteiben) ott valójában egyrészröl kinyilvánitódott a kormány szándék a változatlanság fenntartására, másrészt az amúgy dijazni való szándék (közszférai null forduló) már a startnál felvizezödött.
Ahol viszont a kiadások megvonása már rövid távon is tarthatatlan és keményen a teljes faktor produktivitás ellen hat, a hosszútávú növekedési potenciálok ellen hat, ott kompromisszum nélkül folyik a fejetlen vagdalkozás. Teljes koncepció nélküli ütés-vágás folyik a közszféra minden szegletében, kiemelten az egészségügyben, az oktatásban, a közlekedésben. De valójában mindenhol, ahol a kormány felfedezi, hogy vagy van még valamennyi megnyergelhetö fillér egy-két bezáráson, gebinbe adáson felszámoláson.

Hogy mennyire lesz tartható a hiánycél az elsösorban majd a második félévtöl lesz világos.
Önamágában azonban ez nem mond semmit hosszútávon. A legfontosabb kérdés az, hogy megtörténik-e a fordulat, mégpedig hogy a bevételek növeledési dinamikája meggyözöen szárnyalja-e túl a kiadások dinamikáját.
Ez mutatja majd meg, hogy mekkora az éves konszolidáció esélye. Hogy ebböl mennyi menthetö át és fejelhetö meg a következö évre – ezt ma még senki se tudja. S nem is tudhatja, mert még azt se tudjuk, hogy hol végzi a gazda´sag, másrészt az állam kivonulási hulláma minden deficit gyanús területröl a jövöre is tervben van.
Nem akármi paradox ez a helyzet : az állami adókoncentráció nö, miközben az állami szolgáltatások volumene és szinvonala radikálisan leépitödik.


Szavazna ön még egyszer a Jóléti Rendszerváltásra ?