Ne feledjétek el, hogy a kommunizmus is a vesztett háború gyermeke volt.

 

 

A forradalomnak óriási mentsége a háború. De mi a háború mentsége? Mi lehet azoknak mentsége, akik a nemzet szent szavai a tömeggyilkosság eszközévé alacsonyították?

 

 

Ha az ő politikájuk eredményét számon kértétek volna: jogotok lehetne számon kérni most az én politikámat is. Így nincsen jogotok. Azt mondjátok, rossz politikus voltam: nem láttam előre, hogy a forradalom vérbe és szennybe fúl. De ők - akik a háborút dalolták - előre látták-e a vereséget? Nem ígértek-e győzelmet végletekig? És ha én bűnös voltam: az ő bűnük volt atyja az enyémnek.

 

 

Ha tehát mindnyájunk szavai vészhozóak voltak: nem szégyellem s nem bánom, hogy nem a nemzet sacro egoism o-jának szavait mondtam ki, hanem a nemzetek közötti Béke s a nemzeteken fölülálló Igazság szavait kerestem. Igaz, a legbékésebb, legjámborabb szavak bárányokból farkasokká váltak, s mint a megveszett nyáj tiportak végig a termő földeken: a pásztorok riadtan bámultak utánuk.

 

De mi jogon teszi felelőssé egyik pásztor a másikat?

 

Mi jogon vontok kérdőre ti engem? A ti nyájatok talán kevesebb termést pusztított el? A föld, amelyen átgázoltak, talán kevésbé volt enyém, mint tiétek?

 

 

Nem tartozom nektek felelettel. Nem felelek nektek.