" Népszava Napilap - Publicisztika 2007.04.10
Pártpropagandista politológus
Áldása és átka a rendszerváltásnak a politológusok – mondhatjuk? – kasztjának a megjelenése a napi események mélyebb kommentálásában. Áldása, mert a demokráciával együtt meghonosodott végre nálunk is az a műfaj, amely az egyszerű hírmagyarázat szintjén túl és fölül megkísérli nagyobb összefüggésekbe helyezni az ország kormányzati és ellenzéki irányzatait. Mindenkinek szól, de alapjában mégis jellegzetesen értelmiségi zsáner. Áldása a rendszerváltásnak azért is, mert vele Nyugatról nem csupán a demokrácia mint rezsim érkezett meg, hanem az a tudományág is, amely nélkülözhetetlen kelléke a rendszerműködés megértésének és megértetésének.
A polgári demokráciákban az évtizedek nem csupán a műfajt honosították meg, vele együtt kialakult művelőinek jeles tábora is. Az utóbbi korszakokból mutatóba néhány név: az amerikai Henry Kissinger és Zbigniew Brzezinski, a brit Spectator folyóirat műhelye, a német Sébastien Haffner, a francia Raymond Aron és François Furet. Már ez a kimazsolázott névsor is mutatja, hogy világnézetileg eltérők; egyikük konzervatív, másikuk liberális. De valamennyien rendelkeznek azzal a képességgel, hogy fölül tudnak emelkedni a köznapi pártpolitikai megfontolásokon, elveik vannak és nem elkötelezettségeik. Nálunk a politológiai kaszt megjelenése áldásos fölbukkanásán túl azért is átok, mert alig sikerült kivívni a szakma függetlenségét. Elemzőink zöme valamelyik szekértáborhoz csatlakozott, és rendszerint már akkor eldől, melyikhez, hogy kinek ki volt a professzora. Átkos a jelenség azért is, mert nálunk a politológiai hivatás divat lett, talán mert korábban hiánycikk volt, most futószalagon termelik a művelőit, hovatovább hasonlóan a jogászokhoz, annyi lesz belőlük, akár égen a csillag.
Most, nagyszombaton az hívta föl ismét a figyelmet erre a szakmára, hogy a Magyar Nemzet véleményoldalainak egyik vezető írásában Fricz Tamás mondhatni alkotmányos puccsra szólította föl Sólyom László köztársasági elnököt. Azt sugallja neki, hogy törje meg a hallgatását – mikor hallgatott egyáltalán az államfő? –, álljon a parlament elé, tartson drámai, ha egyáltalán lehet még fokozni, tragikus beszédet, amelyben szólítsa föl arra a pártokat, önszántukból oszlassák föl az Országgyűlést, tegyék lehetővé előrehozott választások kiírását. A cikk csak sugallja, nyíltan ezt már nem mondja ki, akkor végre Orbán Viktor és a Fidesz ismét elfoglalhatná a helyét a kormány élén, helyreállhat a "normális”, a magyar jobboldal által egyedül elismert rend.
Igaztalan volna Fricz Tamást elfogultan a futószalag-politológusok táborába sorolni, kétségtelenül valamivel egyénibb hangú azoknál, mint akik általában a neki fönntartott hatodik oldalon szoktak publikálni. De neki is, mint a többi kommentáló, nála általában gorombább hangvételű társainak, úgyszólván egyetlen tekervény fejlődött ki az agyvelejében; az, amelyik csakis jobbra lát, néha szélsőjobbra is, másfelé szinte soha. Ebből a nézőpontból állapította meg a feszült őszi napokban, hogy ez már bizonyosan a forradalom, higgadt és bölcs gondolkodásával kiváltva sok kollégájának lenéző mosolyát.
A most szombati cikk azonban valamivel több a korábbi sorozatban megjelenteknél, beállítása azoknál sokkal egyoldalúbb és veszélyesebb is, mert az államfőt kertelés nélkül alkotmányellenes cselekedetre buzdítja. Ennek előzménye is volt. Ugyancsak a Magyar Nemzetben megjelent bizonyos Techet Péternek, a Pázmány Péter katolikus egyetem joghallgatójának a cikke, amely szintén Sólyom Lászlótól a parlament föloszlatását kérte. A két írás egybecsengése aligha véletlen, az ötletet egy helyről röppenthették föl. Sőt megszervezték a visszhangját is. A Magyar Nemzet szokásos pénteki olvasói oldalán egy fantázianevű egyesület igen hamar kiállt Techet Péter ötlete mellett, föltűnően gyorsan összeverbuválódott a bólogatótábor.
Aki nagyszombati unalmában vette a fáradságot, és tüzetesen végigolvasta Fricz cikkét, gyorsan fölfedezhette, hogy az Orbán Viktor népgyűlési beszédeinek az összefoglalója. Végig lehet haladni a sorokon, és minden erőfeszítés nélkül megállapítható, hogy azt ismétli, amit a nevezetes őszödi beszéd után Orbán és a Fidesz-vezérkar válogatott tagjai elmondtak, zömében szónoklataikban. Kiindul abból, hogy a 2006-os választás "hamisított” volt, mert a pártígéretek (csak a baloldaléi) elhallgatták azt, ami később, az MSZP és az SZDSZ győzelme után következett, vagyis a megszorításokat. Fidesz- és személyesen Orbán-ígéretek, kezdve a tizennegyedik havi nyugdíjjal és a hasonló egyebekkel, mintha el sem hangzottak volna. Folytatja ott, ahol Orbán a tévéostrom után előbb a Kossuth Lajos téren, majd az Astoriánál, később most az Erzsébet híd lábánál még fokozta is; vagyis az állítólagos rendőrterrorral, a demokrácia szabályainak a megsértésével és mindazzal, ami immár hónapok óta litániaszerűen elhangzik. Fricz Tamás a legcsekélyebb buzgalmat sem mutatja arra, hogy politikai gondolkodóként valami eredetivel álljon elő, ami túllépne a pártpropaganda fogásain.
Illetve egyben igen: következtetésében és javaslatában, vagyis Sólyom László serkentésében. De ha jól meggondoljuk, ebben sincs semmi originális, legföljebb eggyel több ötletet ad Orbán Viktornak arra, hogy határtalan hatalmi türelmetlenségének új kiutat keressen. A szeptemberi és októberi tüntetésekkel, bármilyen forró óhaj volt is, kormányt buktatni nem lehetett, ezért jöttek a vereséget elhallgató, görcsösen kiötlött újabb kezdeményezések. Legutóbb a népszavazás. De mert ekörül is kétségek merülhetnek föl, Fricz Tamás előáll egy újabb forgatókönyvvel: államelnök úr szíveskednék a Fidesz rendelkezésére állni. Érdekes kérdés, hogy a Sándor-palota egyáltalán reagál-e majd rá, akár személyesen a megszólított közjogi tekintély, akár közvetve, ötletetekben nem túlságosan találékony tanácsadói gárdája.
Végül csak idekívánkozik még egy megjegyzés. Az, hogy Fricz Tamás megelégszik az Orbán-tézisek ismételgetésével, még hagyján, mégis egy pártvezér színvonalán marad. De őseredeti ötlete sem olyannyira originális. Az előrehozott választásokat sugallják azok a Gonda, Molnár, Toroczkai, Budaházy periférikusok is, akiket azért talán mégsem túlzás valahol a szélsőjobboldal környékére sorolni. Hovatovább szertefoszlik a szakmai potentát illúziója is.
Várkonyi Tibor "
