A középkorban mindenfelé sokféle zászlót használtak. Általános volt az ún. gonfanon (ilyen zászlót adott III. Leó pápa 800-ban Nagy Károlynak). Egy másik elterjedt zászlóféleség neve az oriflamme volt. A német császári zászló a 10. századtól bíborszínű, a 13. század közepétől pedig aranyra változik.

A lovagi korszakban általánossá vált a zászlók címerekkel való ékesítése (banniére). 

A hűbéri korban a banniére használata a legtekintélyesebb seniorok előjoga volt. A kisebb rangú személyek a háromszögletű, címeres pennont viselhették. Ez, rangemeléskor, egyik csúcsának lemetszése által banniérevé változhatott. Egyes területek adományozásánál az uralkodó jelképesen zászlót adott át.

 

A középkorban az uralkodók által használt központi hadizászló számított az állam jelképének. Ez az uralkodó, az ország és a nép jelképe is volt egyben.

 

 

 

A keresztes háborúk idején kiterjedt zászlókultusz érvényesült. A Szentföldön harcolók kereszttel ékesített zászlókat használtak. 

 

A zászlókon általános volt a címerek megjelenítése, sőt egyes zászlók lényegében nagy méretű, textíliákon elhelyezett címerek voltak, az azokon szereplő heroldalakoknak, illetve címerképeknek feleltek meg.

 

 

Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV. lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes császárt megakadályozta a hadjáratban való részvételben. A keresztes seregek II. András magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték Akkrát.

Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták, hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város védelmét megnehezítsék és elmenekültek a városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az ütközetet. Miután II. András nem akarta országát sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül visszaindult Magyarországra.