Kaszás Attila emlékére


Szorítom a karod, még nem engedhetlek el
Az időből kifutottunk, a Halál felfigyelt
Mért ilyen sürgős, mért nem hagyott nekünk?
Engedted volna, hadd maradjon velünk!

Az égi hajóra szállt fel és elment felettünk
Nemzetünk színésze voltál, megköszönjük.
Hideg komor világban élünk,
Hongod, játékod, verseid, sosem feledjük.

A színpad soha nem volt teher
Nem az élet volt a játék
Tehetséged szívedből jött
Igazi égi ajándék.

Elhangzik az utolsó sor
És a függöny legördül
Az előadás után tapszápor
Ez volt a fizetségünk.

Még maradt volna velünk, befejezni művét
De az idő lejárt és itt hagyta szeretett kisfiát
Szegény nem ismerheti már meg édesapját
Kis hazád egy emberként örökké emlékezik rád.



(Mélyen elöntött a bánat már azóta, hogy megtudtam, hogy milyen súlyos az állapota és kórházban van. Amikor előbb megláttam az indexen a halálhírét teljesen összeszorult a gyomrom. Miért ilyen fiatalon? Emlékére írtam ezt a verset. Nagy embert vesztettünk el.)