Erről a takaróról akartam elmesélni, hogy jártam.

Maradék anyagok feldolgozása volt a célom, össze is gyűjtöttem a kupacokat, aztán két halomra osztottam, sötétebb, világosabb szerint. Telefonkönyv lapjaiból négyzeteket téptem, azokra varrtam átlósan a csíkokat.  Csupa lilás, szürkés anyag volt, ahogy jött. Szép nagy kosárnyi csík került bedolgozásra.

 

Szándékaimmal ellentétben aztán a kész blokkok sehogy se olvadtak össze,  harsány és nagyléptékű maradt. Annyira megsajnáltam, hogy senkinek nem tetszik, még nekem sem, hogy elhatároztam, hogy csakazértis használni és szeretni fogom.

 

Innen már optimistább rész jön:

 

Mivel tényleg maradékfeldolgozás volt a célom, volt két vékony pokrócom, természetes anyagúak, azokat használtam föl bélésnek, persze toldva. Ily módon ki tudtam próbálni, hogy a tűzéskor először csak a középső harmadban van töltelék.

Nagy élmény volt így tűzni, ráadásul a szabad gépi tűzést most korlátlanul gyakorolhattam, és azóta sem értem, miért, de ment a kukacminta.  Ha már szegény olyan rút, legalább sűrűn legyen tűzve. Először történt, hogy a takaróm tűzés után szépült. Kicsit súlyos, de emiatt nem csúszik le az ágyról, és nagyon megszerettem.