MALWIN Creative Commons License 2007.03.19 0 0 274
Nem is kő a ronda.
Ma voltam megvizitálni a teret és környékét.
Eltöltöttem egy órát, körbe-meg átsétáltam többször.

Olvastam, hogy fórum volt a főtér hasznosításáról, de hadd ne kommentáljam az ott megjelent sziporkákat, és ötletrohamokat.

Észrevételeim:
a téren a gépkocsiforgalom nem kívánatos.
hangos, elsősorban a gépkocsik futóműve, másodsorban a motorhangjuk, a harmincas sebességkorlátozásokat nem tartják be, beleértve ebbe a tér sarkain elhelyezkedő emelt szintek megközelítésénél is.

A korzó kialakítás nyilván meglesz még, ezzel nem is foglalkoznék.

A Duna szálló teraszától az áruház felé elhelyezett padok feleslegesek, mert azokon ülve legfeljebb a fél méterre parkoló autókat lehet látni, egyebet nem.
A volt Állami Áruház, és az OTP előtt levő terelősziget szinte kiált egy teraszért-de ez elmondható a tér egészére is.
A városháza előtti rész rendben is volna, ha nem a polgármesteri hivatal kocsijai állnának oda, de odaállnak, holott az épület mellett sok, akár fenntartottra is módosítható parkolóhely van, nem is messzi gyaloglásra.

A tér sarkában az Eötvös utca logikus folytatása lehetne a térnek, ennek ellenére lepukkant, koszos.Pedig szép átvezetést adhatna a Tóth Kálmán térhez.
Ugyanitt a 11.számú ház felújításért kiált, az üzletek az aljában igénytelenek, részben üresek.

Az épülő, sok vitát kiváltott házról sok mindent elmondani nem tudok, viszont a Mabi ház kiáltó ellentéte a 11-esnek, kellemes csalódás volt.

Előzmény: zvajda (260)