Alpári Gnác Creative Commons License 2007.03.18 0 0 13529

Én természetesen Gyurcsányt is kontra-antiszemitának tartom.

 

Há hogyne! Sőt, mifelénk is!! Majd akkor szóljál, ha valakit nem tartasz kontra-antiszemitának, marhája!

Mégis mit kellett volna Gyurcsának mondania, elegánsan?

 

Azt mondta el, amit mindannyian tudunk, hogy a Fidesz egy antiszemita párt. No persze nem primer módon, mert az ma még nem szalonképes, de szekunder módon mindenképpen, nekik azok a szavazók, akik a  sok-sok történelmi zászló közül pünkt azt választották ki, ami alatt nyilasok meneteltek, bizony kellenek. 2 százalék.

 

És akkor feláll ez a Navracsics nevű husáng faszkalap, és azt mondja, hogy miniszterelnök úr nézzen a szemembe és mondja azt, hogy én antiszemita vagyok.

A pofám szakad le, az eszem áll meg!!!

Hát az vagy, bazmeg!!!

 

Gyurcsány bizony adekvát módon válaszolt.

Nem akartam volna egy másik táncos komikust a kolbásztöltővel szemben, de mégis megkaptuk. Ettől még ő táncol igazul, a másik a tangót is hazudja.

 

Előzmény: vaslábas (13528)