Na, még hozzáteszem, nem minden ember hazug. Ahogy Jézus sem minden embert mondott hazugnak.

Aki nem hazudja, hogy Isten az ő istene, noha nem az, aki még nem találta meg, aki éhezi, és szomjazza az igazságot, aki vétkezik ugyan, de mellét veri, nem mentegeti magát, hanem elismeri vétkeit, aki nem kigondolásokat keres, hanem az élő Istent, az igazságot, az nem hazug.

 

Hazug az, aki Istent vallja, közben saját maga az istene magának.

 

Én bizony jobban becsülöm azt, aki vétkes ugyan, nem jutott hitre, de szenved vétkeitől, szabadulást keres, és igazságot, jobban becsülöm a lelkiismeretes embert, ha megtéretlen is, mint az Uram, Uram, Jézus, Jézust mondogató tezsvért, ha tezsvérünk olykor hazudik, fogalmaz, hajlik, mint a nád.

 

Azt is leírom, a hazuggá váló tezsvér felől nekem egyelőre (legalább egy ellenpéldáig) semmi reménységem, még nem láttam ebből tezsvért kijönni. Persze a tezsvérek meg engem mondanak csökönyösnek, miért nem nézem el végre én is, amit mások, ezer közül 999-en elnéznek neki. Hiszen a tezsvérek hitéletének jelentős része, hogy egymást mentegetik, egymásért közbenjárnak, dzsinnszerű istenüknek elmondják kívánságaikat, és dicsérik őt, hogy milyen irgalmas meg kegyelmes, és nem is veszi észre, ami randa, meg a feledés tengerébe dobja, meg ilyesmi. Hogy szentek legyünk, tökéletesek, szeplő nélküliek, úgy futni, mintha csak egy nyerhetné el a pályadíjat, ez fárasztó, ugyan, egy életen át, még mit nem? Egymást erre inteni? Gyarló az ember, ezer közül 999 olyan, mint mi, így is jók vagyunk, isten is jó, aki ezen a mi kis hamisságunkon fennakad, kiközösítjük, hiszen ez ígéret is nekijje, hát legyen!

 

Bizony, több reménységem van az Istent meg nem találó, szenvedő, kereső emberek felől (ha nem ragaszkodnak vétkeikhez, hamisságaikhoz), mint a kegyesnek látszó, de annak erejét (magukra és egymásra értett) erejét tagadó tezsvérek felől.

 

Ilyen gondolataim támadtak így szombat éjjelén. Nagyon megerősödtem, megbizonyosodtam abban, ahova jutottam.

 

Cserfa