Arcadio Creative Commons License 2007.03.05 0 0 666
Ha minden igaz két Kalocsai Géza van, mindkettő dr., és az egyik - talán - y-nal írta a nevét.

I) dr. Kalocsai Géza, a szegedi labdarúgás nagyja:
Kilencvenkét éves korában elhunyt dr. Kalocsai Géza, a szegedi labdarúgás egyik ismert, emblematikus figurája. Játékosként és edzőkét is letette a névjegyét a sportágban.

Géza bácsi 1914. december 7-én született Szegeden, és tízévesen, 1924-ben kezdett el focizni a SZVSE-ben. A klub felnőtt csapatában 1932 nyarán mutatkozott be. Engedve a diósgyőriek csábításának, kitartó „ostromának", a DIMÁVAG-ba igazolt, előtte még szerepelt a kolozsvári KEAC-ban is. Legnagyobb sikerét az 1937-es párizsi főiskolás világbajnokságon érte el, tagja volt az ezüstérmes magyar válogatottnak.
Visszatérve a klubokhoz: a DIMÁVAG-gal az 1939/40-es bajnokságban feljutott az élvonalba, majd az 1940/41-es sorozatban a 6. helyen végzett – ekkor volt a SZAK bronzérmes. Visszatérve Szegedre a Tisza Szegedi VSE-ben két szezont (1941/42 és 1943/44) játszott az élvonalban. A második világháborút követően játékosként (jobbfedezet volt) és edzőként is meghatározó szerepet töltött be a megye labdarúgóéletében.

Legnagyobb tréneri sikerét a Szegedi VSE-vel érte el, második lett az NB II-ben. A 80-as években még a szintén második vonalbeli Szegedi Dózsa szakmai munkáját is irányította. Tanítványai jó, felkészült, lelkiismeretes edzőnek tartották; 1971-től 20 éven keresztül dolgozott a CSLSZ utánpótlás-bizottságának szakfelügyelőjeként.

A sport, a labdarúgás területén végzett tevékenységéért számos elismerést, kitüntetést kapott (például: 1996-ban az MLSZ „Magyar Labdarúgásért" ezüst fokozatát), és Deszken 1996 óta a nevét viselő utánpótlástornát rendeznek. A jövőben ezzel a megmérettetéssel is ápolják, őrzik majd Géza bácsi emlékét.

II) dr. Kalocsay Géza (1913), 2-szeres magyar válogatott labdarúgó, a csehszlovák nemzeti csapatban is szerepelt, 1934-es vb-n ezüstérmet szerző csehszlovák válogatott keretének tagja, a tornán nem lépett pályára. Ha minden igaz, ő még él.


Javítsatok ki, kérlek, ha tévedtem valamiben!
Előzmény: Arcadio (632)