akkor egyértelmű hogy a tanult emberi tapasztalat és értelem alapján döntünk hogy mi a jó, illetve hogy mi a nem jó a számunkra

 

Pontosan erről beszélek, amelyben fel sem merül az a tevékenység, amit valójában gondolkodásnak hívok, ahol a felmerült konfliktust vagy problémát, nem betanult sémák alakalmazásával próbálná az egyén megoldani, hanem a környezetre való odafigyeléssel, és a környezet megértésével. mivel az élet és a környezet, a körülmények folyamatosan változnak egy pillanatnyilag feloldott egyedi konfliktus sémaként való alkalmazása nyílvánvalóan hibása választ fog adni az egyébként megváltozott feltételek és körülmények között. A jót és a rosszat NEM LEHET betanulni. Betanulni jó és rossz mintákat és sémákat lehet,. de mint mondtam ebből hiányzik az élet megértése, amely állandóan változik, és folyamatos odafigyelést igényel, éber gondolkodást és nagy érzékenységet. A betanult minták alapján dönteni el, hogy adott körülmények között mi a jó "számunkra", valójában további konfliktusokat és összeütközéseket fog létrehozni a környezeteddel.

 

nincs az embernek szabad akaratból történő befolyása a tettekre

Azt gondolom, önmagábana szabad akarat kérdése már csak azért is élrtelmetlen, mert nem látja, nem tudatosítja azokat a  tényezőket, ösztönöket, elveket, értékeket és indulatokat  az ember, amelyek befolyásolják tulajdonképpeni döntését. Viszont lehetne konkrétumban kezelni a kérdést, ha megfogalmazzuk úgy a feladatot, hogy MITŐL szabad az ember akarata. Például Mátyás király szándékaitól lehet szabad az ember akarata, mivel a szóban fotgó király már régen megholt, és az ember döntését már semmivel nem tudná befolyásolni. De nem szabad annak a kereszténynek az akarata, aki alárendeli döntését a gyülekezeti elöljáró tanácsainak, akit isten emberének nevez, és éppen felkínálja az egyénnek a helyette való gondolkodás ígéretét. Szóval a kérdés lényege nem a szabad akarat kérdése, hanem az, hogy MITÓL SZABAD EGY AKARAT?

 

Isten megszámlálhatatlanúl sokféleképpen irta meg egyetlen egy ember útját

 

Azért most ne szüljünk minden emberi döntéshez egy forgatókönyvet, hogy az eleve elrendelés látszatát fenntartsuk, hiszen akkor megszámlálhatatlanul sokkal több forgatókönyv lenne, mint ahány emberi élet. Nincs forgatókönyv, mivel az életben van függetlenség és szabadság, amelyben a választásaikat az élőlények maguk döntik el akármivel, nem pedig előre megírt forgatókönyvek.

Másfelől egy hamis determinizmushoz elegendő egyetlen forgatókönyv is, hiszen ha már a jó és rossz utat képes volt az Isten egymástól elkülönülten felajánlani, akkor a közte levő választást is előre képes volt beleépíteni az emberben. Ebben a módszerben csak megtévesztés a szabad akarat kinyílvánítása, akármilyen mesével,

mivel a döntés bele van írva az ember szívébe és elméjébe. A gonosz emberben a gonosz választása, a jó emberben a jó választása. Ezen a determinizmuson nem enyhít az, hogy az értelmes és érzelemmel töltött döntésnek szabad akaratot tulajdonítasz, amikor a determinizmus egyértelmű választ ad erre, hogy nem az értelem és az érzelem a lényeges szempont, mivel  a döntés bele van írva az emberben, függetlenül attól, hogy milyen töltéssel van feltöltve. Bármilyen valódi szabadság lehetőségének megadása egyenlő a determinizmus és a forgatókönyvrendszer teljes felborításával.

 

Ki kell hogy ábrándítsalak afelől, hogy a gondolatokat az ember elméjébe "ültetés" által születnek. A gondolatok az ember értelmének használatától születnek, amelyben igen keményen fel kell dolgozni a környezetben átélt hatásokat és élményeket, amelybe sehogy nem fér bele a" beleültetésre" való várakozás. Viszont a lusta elme elképzelésébe bőven belefér a "beleültetés" elve, hiszen akkor nem kell az embernek a feladatainak, problémáinak, körülményeinek jelentőségén gondolkodnia, annak megértésén fáradoznia, hanem ölbetett kezekkel elegendő várni a szájába repülő sült gondolatot.

 

Az isteni irányításban való hit valójában a  determinizmus elvének támogatását jelenti, a sült gondolatra való várakozással egyenlő, és az ember totális balgaság felé vezető útját egyengeti, amelyben az értelem és gondolkodás jelentőségének még minimális értéke sincs. (Hiszen minden helyette előre el van rendelve) Isten tehát nem ezt akarja. Szeretné, ha ezeket a megtévesztő elveket képes lenne az ember felismerni, elkezdené használni az értelmét, és megtanulna önmagától, saját tapasztalatainak és érzékenységének segítségével különbséget tenni jó és rossz, igaz és hamis között, amelybe sem eleve elrendeléssel, sem irányítással, sem szabályrendszerrel nem szól bele, az pontosan az írástudók, igehirdetők és elöljárók sajátja.