Nos, hogy feldobjam valamivel a topikot, egy olyan témával, amely lehetőleg nem visz el nagyon az általam szándékolt témáktól, a jelenlegi tanulmányaimhoz folyamodom. :)

A történetírás változásának egyik érdekes példája a reformkor megítélése. Az első erről megjelent munka Hortváth Mihályé volt, aki a történtek alakítójaként, egyszersmind történészként vizsgálta az eseményeket. 1863-ban, Genfben, majd 1868-ban Pesten jelent meg a 25 év Magyarország történetéből c. munkája, amelynek patetikus hangvétele mellett a legfontosabb üzenete az, hogy a nemesi jog-, és érdekvédelem politikájából egyenesen következik a liberális reformpolitika. A millenium idején született Szilágyi Sándor munkája idején a hangsúly a nemzetre, ás az államra tolódik, egyfajta etatizmus jelenik meg nála. A jogvédő magatartást ő a nemzetté formálódás fontos eszközeként írta körül, műve a magyar milleniumi államfelfogás fontos munkája. Trianon után a magyar történetírás képe nagy hangsúlyváltozáson megy keresztül, hiszen a béke miatt a történelmet "Trianonon túlról" kezdik szemlélni, mindent egy oda vezető folyamat részeként fognak fel a reformkor kapcsán. Szekfű Gyula a Három nemzedékben, ill. a 'Szekfű-Hóman'-ban is elveti a Kossuth, és köre által adott liberális programot, és erőteljesen szembefordul a politikájával. Ő teszi meg Széchenyi Istvánt a reformkor etalonjává, és konzervatív politikusként próbálja meg láttatni. A Molnár Erik által szerkesztett összefoglalóban a marxista iskola hatásaként rendkívül hangsúlyosan megjelenik a társadalom-, és gazdaságtörténet, ami újdonságot jelent az ezeket nélkülöző korábbi munkákhoz képest. Mindemellett a reformkort az antifeudális polgári, és a feudális előjogokkal bíró nemesi osztályok harcaként írja le. A legújabb összefoglaló, a 'tízkötetes Magyarország története' megőrizte ezeket a hangsúlyeltolódásokat, annak ideológiai kiszólásai nélkül. Elválasztotta a korszakot egy 1830 előtti, és utáni szakaszra is.