bidzsi1
2007.02.17
|
|
0 0
94
|
Már az első harmadban eldőlt
Hosszú idő után először teljes létszámban léphetett pályára U13-as csapatunk. Ellenfelünk a bajnokság sereghajtója a Vajda White Sharks volt. A papírforma alapján csapatunknak illett begyűjtenie a két bajnoki pontot. A bajnokságban hosszú idő után most szereztünk először vezetést, és a gyors gólt 20 másodperc múlva követte a következő, majd a 6 percben már 3-0 állt az eredményjelzőn. Csapatunk helyenként szépen játszva jó százalékban használta ki helyzeteit, ellenfelünknek sokszor szerencséje sem volt a kapunk előtt, de Fortuna általában a jobb csapatot segíti és ezúttal valóban mi voltunk a jobbak a játék minden elemébe. A középső harmadban 45 másodperc telt el és már a 8. gólt lőttük. A Cápák ebben a harmadban többször is eljutottak a kapunk elé és 3 alkalommal is eredményesen fejezték be akcióikat. Utolsó góljukat egy értelmetlen ütőeldobás miatti 5 perces emberhátrányból lőtték. A záró játékrészben emberhátrányból kétszer is eredményesek tudtunk lenni, és végül magabiztosan nyertük meg a találkozót. A mérkőzésen mindenki szerephez jutott, az utolsó harmadban már sorokat cseréltünk. Köszönet a lelkes szurkolótáborunknak, hogy kilátogattak és szurkoltak csapatunknak. Minden játékosnak csak dicséret jár, bár a futómennyiségen és az összjátékon még van mit javítani.
U13-as országos bajnokság 13. forduló, Népliget
Vajda White Sharks – Vácis Torpedók – Justitia SC 4-18 (0-7, 3-5, 1-6)
Vácis Torpedók: Varga – Piski, Péter, Frigyik, Kőszegi, Szűcs, cs.: Jakab, Králik, Mihalka, Bokányi, Kobulniczky
Pontszerzőink: Kőszegi (7+1), Frigyik (1+2), Bokányi (3+0), Szűcs (4+2), Mihalka (1+2), Kobulniczky (2+0), Péter (1+0), Králik (0+1)
A mérkőzés legjobb Vácis Torpedók játékosa: Kőszegi Benedek |
|