Abban természetesen igazad van, hogy a mai felvételek többségében a zenészek a studióban nem egyidőben játszanak és ez bizony hallható, sokkal életszerűbbek a koncerten felvett anyagok, mert ott muszáj együtt zenélni. Ezért szoktam rá a zenei DVD-k PCM hangjának hallgatására mostanában, ott sokkal kevesebbbet variálnak a producerek a felvételen.

Ámde hogy van az hogy régi 78-as vagy mono felvételek amik technikai értelelmben szinte hallgathatatlanok mégis sokszor nagyon erős emócionális hatással bírnak?

Az agykutatás lehet tényleg messze van még a válaszoktól, de mindenestre legalább az útra rátalált hiszen azzal is foglalkozik, hogy a zene milyen hatással van ránk, mik a hatásmechanizmusai. Szemben a műszaki tudományokkal, amik még csak a hangig jutottak el és nem is nagyon látszik olyan irány, ami a hangtól a zene felé vezetne.