pityim palko Creative Commons License 2007.02.10 0 0 1176
Postára adták az óvást
Megjelenés dátuma: 2007. február 10. 04:28.00
Szerző: Kerkai Attila

Zalaegerszeg (ka) - Pénteken hivatalos és végleges formában is elküldték a Paks elleni mérkőzésük óvását a Zalakerámia ZTE KK férfi csapatának irányítói.

Mint mi is beszámoltunk róla, a múlt szombaton lejátszott Zalakerámia-ZTE KK-Atomerőmű SE Paks férfi kosárlabda-mérkőzést megóvták a zalaiak. A végül 67-65-ös paksi sikert hozó mérkőzésen a ZTE KK játékvezetői műhibát véltek felfedezni. Mi áll a hivatalos indoklásban? - kérdeztük Bodrogi Csaba ügyvezetőt.

- Több indokot is felsorolunk a liga versenybizottságának eljuttatott levelünkben, különösen arra az esetre kitérve, amikor Miskovics dobásánál a labdát a gyűrű fölött leütötték - mondta Bodrogi Csaba. - Furcsálljuk, hogy először megadták a találatot, kétszer is, majd Zsoldos András, a vendégek mestere odament Bognár játékvezetőhöz, aki ekkor visszavonta a korábbi ítéletet. Úgy véljük, ezt csak az első számú játékvezető, Király László tehette volna meg, hiszen szerintünk neki van döntési joga egy korábbi ítéletet megváltoztatni. Reméljük, nem csak süket fülekre talál óvásunk.