Nem hinném, hogy primitív dolog lenne, ez valami sajátos kulturális asszociáció.

Abban is egyetértek- bár ez is az evidenciát súrolja-, hogy a kötődés foka, a rajongás mértéke idővel nő csak, a kezdetekkor még nem konstatálhatunk 'totális' kapcsolatot. Mindemellett azonban szerintem nem lehet efféle kategorizálást szülni. Vagy, ha jól értelmezem, arról van szó, hogy valakiben egy adott impulzus szimpátiát ébreszt egy csapat iránt, ám könnyen lehet, hogy a kialakult viszonyrendszer egy újabb behatás révén megváltozik, majd esetlegesen ez ismétlődik? Mert ezek szerint alapvető fogalmi-értelmezésbeli különbség van közöttünk, ami a szó jelentéstartalmát illeti: szerintem nem létezik elsődleges szurkoló, másodszintre lépő drukker és rajongó. Nem egy kontinuitást mutató folyamatként értékelem a szurkolóvá válást, hanem kétpólusúnak: vagy van, vagy nincs. Vagy szurkolok valakinek, vagy nem. A szurkolás magában foglalja, hogy rajongok, élek-halok a csapatért. És itt az adott csapathoz való tudati viszonyulásra gondolok, mert nyilván a szurkolás "intenzitása' különböző lehet ( lsd. meccsrejárás, ajándéktárgy-vásárlás, csupán tv-meccs nézés, etc.) Tényleg frappáns példa a nő, de itt is világossá válik, hogy a fogalmi kiindulóponttól függ minden. Először minden csak kapcsolat? Szerintem a kapcsolatnak a 'szerelmi élet' vonatkozásában komplexebb értelme van. Hasonló a barátság-haverság dichotómiájának értelmezése is. Mindegy... ez nem valamiféle szociokulturális elemezésekkel foglalkozó oldal, másrészt nem akarom felrúgni az OFF-szabályt.:-) Az eszmecsere viszont feltétlenül megerősítette abbéli hitemet, hogy én soha nem is voltam, és nem is leszek se kocadrukker, se divatdrukker, akárhogy is nevezik mások...amúgy is, ha egyszer eljutnék a meccsközvetítésekig, végre "semleges" lehetnék...:-)

-gege-: kifejezetten jó ötlet, viszünk tin whistle-t, bodhran-t, zászlókat és közben dúdolgatjuk a Fields of Athenry-t:-)

Orb-X: bocs az esetleges túlreagálásért, írd az utulsó, horrorisztikus vizsgám utóhatásának számlájára.:-) Pedig én is láttam a filmet, nagyon csípem Parker rendezéseit (is). Doyle pedig nagyon ott van, A mozgóbüfé a kedvencem, lassan időszerű lenne újra olvasgatni, de most épp Hornby-t nyúzom! Amúgy meg...békák? LOL!:-)