Páduai01 Creative Commons License 2007.02.01 0 0 235

-

Csodák csodája


Mennydörgő napfény-ruhában,
hogy a dárdákat elsöpörje,
zárókövemet eltörölje
síromhoz angyal nem jön,
csönd van az égen, földön,
homály van szikla-szobámban.
Mi lesz, ha így maradok?
Szemeim ragyogjatok,
kezeim dörögjetek,
induljatok meg lábak!
Én fordítom a követ félre,
csodák csodája:
kiülök a sír peremére.

Íme, az ember fia föltámadt,
én vagyok, nem árnyék, nem is látszat.

Dohányzok, magamon eltünődöm,
ver a szív, kipirkadt minden körmöm.

Pest s Buda tornyait megérintem:
ó, ha ti is ragyognátok értem!

Ne játsszon itt az élet hunyósdit,
most húzom fel az idő rugóit.

Jöjjön el, jöjj el, hajnal, te hajnal,
tűzzel a kihült egekre nyargalj!

Füleim a lárma trombitáit
akarják, ajkam kenyeret áhít

s halat és bort és csókot, mert élek,
holtak közt testem ne keressétek.

Üres a sírom, ott csak a gyolcsok
feküsznek, rajtuk vad-piros foltok:

diplomái a Megcsalatottnak,
rikítanak tanúságot a kornak.

A bámulóknak hirdetik nyíltan,
hogy a kínt, a halált is kibírtam,

hogy az enyészet ágai bennem
susogtak, s dacból fölemelkedtem.

*

Hej, ti sugarak, havat csoboltok,
ezüst-erekkel ragyogtok, dombok.

Beszakadt a tél feje, széjjel omlott,
a Dunán szörnyű halánték-csontok

úsznak, libegnek lefelé délnek,
ütődnek dühvel a hidpillérnek.

Itt sodródnak a télre virított
orgonák: gyenge virág-mártírok.

S gólyák suhannak fagyosan délnek:
vértanúi a nagy merészségnek!

Déli árammal érkeznek újak.
Hiszem: a gondok, bajok elúsznak.

Fekete zászlók a nyers habokban,
csillagod, bánat, nagy darabokban!

Elrobog, ami rút, ami régi,
hinni tudok én, próbálok élni.

Tél világolt az én fejemben
s jaj én sok mindent elfeledtem.

Föltámadva is árván csavargok:
csődüljetek a szívemhez, dolgok!

*

Selymes bábját kirágta a lepke,
ide szállt le szög-helyes kezembe.

Tora piheg, itt remeg a szárnya,
itt az első berzsenyes virága.

Igaz tulipánra szállj, te pille,
vigyázz, hogy sose légy megfeszítve.

Engem a jóság fuvalma lendít,
nem akarok megbántani senkit.

Esedezek fényt a levelekre,
boldogságot minden elevenre.

Bujkál bennem csodálatos dallam,
dúdolok magamnak, jó kedvem van.

Állatnak is jó a füvön járni,
táncolnak a zsokék paripái.

Májszínűek, szürkék, arany-sárgák,
nyerítve a vidéket bejárják.

Rakják halkan lég-repesztő lábuk,
meg-megzendül nikkel-zabolájuk.

Szélben, fényben susognak a szijjak,
tarka dresszek lepkeként virítnak.

Rámsüt a tükör, az autóablak:
rámugrálnak kölykei a napnak.

Szaporodása most van a vérnek,
piros ivadékok gőgicsélnek.

Csipkefa bimbaja lázzal pompás,
gyermek karján tüzesül az oltás.

Turbékolnak orgonavirágok,
fuvalkodó lila-begyü álmok.

Fenn tipródnak a ropogó fényben,
veszélyes szerelem krúgat értem.

Sok tünde mozdulat most kisért meg,
lábak, lábak, a lelkembe léptek!

Festett fürtök, árnyékotok rajtam,
most hagyott el engem a nyugalmam.

Éget a szerelem, ostoroznak
záporok, levelek, megpofoznak.

Lebegek betöltve tündökléssel,
s mit bánom nappal van-e, vagy éjjel.

S hullathatja rózsáit a bőröm,
konokan az élethez kötődöm,

fájdalmasan ragaszkodok hozzá,
átkozott, ki tőlem elorozná.

Éloi lamma sabaktáni! -
sóhajtoztam akkor az égig
bajosan s hiába.
Égiek, földiek,
többé ne csaljatok meg engem,
csillagok sose hagyjatok cserben.
Sok ecetet ittam,
sok volt nekem a kín,
a látvány, hogy ebeknek száján
csüngnek a rongyaim.
Nem akarok már emlékezni,
emlékeimtől elvérezni -
Feledni minél hamarabb!
Úgy lehetek csak szabadabb.
S holnap már fehér ruhában,
szerelmem, tengerre szállok,
ne remegj és ne siránkozz:
megtanulni a fényes zugást
megyek a Niagarához.

-

......................................

Jóéjszakát kívánok!