Sziasztok! :)

De sok szépséget hoztatok, alig győzöm olvasni.

Gyönyörűek, a Búcsúzik a lovacska és a Jönnek a harangok értem. Neki akartam gyűrkőzni a begépelésnek, hogy ezeket beírom... megúsztam :)

Olyan szívhezszóló képek, ahogy varrja édesanyja gombját, meg a kopjafa...

Ahogy a család emlékezik rá...  és nekem Berek Kati volt az egyik legkedvesebb versmondóm, ha emlékszik még valaki olyanra, mikor a tv-ben rendszeres műsor volt, hogy színészek verseket mondjanak, és volt Versmondó verseny is... én ezeket nagyon szerettem.

 

**

 

Tóth Erzsébet:

 

Nagy László örökzöldben

 

Ott van a fehér selymeken,
arcát a szél már egy zászlóval összetévesztheti,
de itthagyott egy örökzöld trónt a hóesésben,
itthagyta a haza esélyét híd alatt alvó életünknek,
és már önti az Idő a harangot belőle,
már hangjánál ebédelünk, hangjánál szeretünk,
hangjánál halunk meg,
ott van a fehér selymeken,
a kilakoltatott koponyákba mégis neki kell beköltözni,
a jövő századot mégis bepólyálja és fölneveli,
mégis ő tartja vállaival beomló ünnepeinket,
mégis neki kell minden szavunkat megszentelni,
mégis örökzöld siratók kapaszkodnak a szívébe,
mégis rá vár a jeszenyin-szőkén fegyverkező tavasz.