Orbán Ottó

Nagy László

most hogy a lompos csikasz még a foga közt rázza a véres húscafatot
és izzó kavicsként kopogó könnytől lyukacsos az arcunk
és cinkék módjára énekli minden sejtünk hogy Laci Laci

hadd mondjam el hogy a költő
aki életével fizet minden soráért
amúgy fütyül a költészetre
és nemigen mondja az abroszra könyökölve
hogy Federico így meg Attila úgy
verse ha vers az élet
és ez nem kevesebbet jelent annál a sírig bogozható gubancnál
hogy a nagy eszmék összefüggenek a legközönségesebb szerszámosládával is
és nem titok hogy ki agyusztálta meg otthon az ágylábakat
ki esztergált ezt-azt sőt egy alkalommal
igaz szakértő segédletével
ki öntött még fémet is

szép voltál és nemcsak a szemnek
a léleknek is jólesett látni hogy élsz
hogy arcodat az évek faragták szoborba és nem a sírkőgyártó siker
mert okos is voltál igenis okos
ha nem is úgy mint a nagyokosok
de mélyebben és igazabban
mint a természet ösztönös arányérzéke
mely az egysejtűből az emberre következtetett

atomanyánk zúgó öléből
nézhetnél csak vissza te szegény
láthatnád utolsó találmányodat
halhatatlanságod titkát
boxerrel bevert dagadt és fekete szájunk körül
a szét nem verhető mosolyt