Nagy Béláné, a Mama visszaemlékezései:

 

 

 

 A Laci nagyon jó gyerek volt. Mikor pólyás volt, akkor is igen jó kisgyerek volt. Megfürösztöttem, és egész délután, míg elvégeztem a munkámat, elaludt. Ha fölébredt is, csak olyan csendes volt, a kezeit nézegette.

Volt neki egy szürke lova, vettük neki búcsúba. Aztán beleállította a sárba, aztán akkor rávágott egy nagy kalapáccsal. Négyfelé ment a szürkeló. – Kicsináltad? – Azt mondta: – Megcsiájjom! – Hát, mondom, megcsináltad! mert kétfelé ment a ló, így, amint ráütött.

Mesélni szoktam sokat. Meg rajzolni. Mert én tudtam rajzolni, jól rajzoltam is. Aztán, hogy lovat rajzoljak neki. Arrul aztán ő is lerajzolta a lovat, és aztán akkor mindig a lovakat rajzolta. Rajzolgatott, festegetett. Festett is képeket, otthun vannak még, amiket festett... A kollégiumban festette. De jók ám! A Som lót festette le, a szüreti mulatságot... Ezt is örvendte, ezt a rajzolást, festést.

Pápán volt a kollégiumban, amikor már kezdett verseket írni.

 

 

A csőszi réten gyűjtöttünk szénát, és akkor mondta, hogy annya, én költő leszek ám! A, mondom, dehogy lész költő, hogyan lennél költő? De ő: – Én az akarok lenni! – És... hát sikerült is neki.

 

 

Az igen jó volt benne, hogy mindig a szegény nép mellett volt, és maga is olyan szerény volt, hogy ha vettünk neki ruhát, nem akarta fölvenni. Hogy őneki jól van ez is.

Sok jó tulajdonsága van neki. Szereti a munkát is, az állatokat igen szereti, a lovakat. Volt egy ménünk, de befogta volna maga azt a mént, pedig olyan goromba volt... és még arra is vállalkozott. De én nem engedtem neki.

Olyan eleven volt, hogy ez mindennek ment. Fölmászott a körtefára, hogy ostornyelet vág, mert olyan karjai voltak, hogy csak mászott. A padlásra is fölment egy rúdon, mert nyitva volt a padlás, és aztán oda tett egy rúdot, és azon ment föl. Mink jajgattunk, sikogattunk, hogy leesik, leesik! De ez csak fölmászott.

 

 

 

Idézetek:

Égi s földi virágzás tükre,

 

Kortársak Nagy Lászlóról,

 

Veszprém, 1989.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Molnár Edit foto

 

 

Nagy László költő 1975. május 14-én, az iszkázi szülőházban

 gombot varr föl édesanyja blúzának ujjára.

 

 

-