Forrásod igaz élet, gyümölcsöt érlel

Patakod érintése, kedvesen simogató

Szíved fenséges, örömöt vég nélkül osztó

Látásod erő, szemed jóságosan felemelő, úton tartó, mosolyogva követhető

 

Oly nagy műved, szem át nem éri

Hova tekint ott látja

Hív és kérlel, magát adja, magát nyújtja

Nem kér mást, mint télidőben  az átfázott kitaszított idegen

 

„Nem kérek többet, engedj be, engedj nálad megmelegednem, kérlek, adj egy kis melegséget, szívedet kérem”