-

HRISZTO SZMIRNENSZKI
(1898-1923).
Macedón születésű, bolgár költő

A suhanc

Sose kérdeztem, mért vagyok s mért halok.
Én is lettem, mint mindenki más.
S rabul ejtettek engem a hétköznapok
meg a májusi éghasadás.

A tavasz és az ifjúkor szép idején
kinyitottam a két szememet,
hogy az Élet ha jön, a virág meg a fény
özönébõl majd rám is nevet.

De az élet az nem jött - se himnusz, se dal,
se a vállamon almaszirom…
Csak a vas, csak a lánc és az éjszinü fal.
Velem elbánt a csúf hatalom.

Eledelnek az égrõl a démoni szörny
csak a fellegeket szabta elém.
Aranypikkelyü dög volt és hízott a könny-
és a vér-tavak rengetegén.

És én láttam a meggyötört arcokat ott.
Sose sírt igy az ember fia.
S mintha álmodnék, dühvel a szív dobogott,
s vele csörgött a lánc-muzsika.

És én láttam, a véreim válla fölé
aranyborju szökik, magasul,
hogy az emberi szellemet tüske közé
nyomoritsa, gyalázza gazul.

Ez a földi sötétség fagyasztja a vért.
Beleborzongva szóltam nagyot:
Gyere, tûzvész, emészd el a jéghideg éjt,
és ti vas-szavak, zuhogjatok!

Piros lánglakomába kerengjen a föld,
hol a sortûz halált ereget.
Barikádot emelj, a nyomort lesöpörd,
kerekíts zivatart, dühöset!

Sokakért ver azóta e szív hevesen,
és az új hajnalt én is hozom.
Hogy mért szültek engem, én nem kérdezem,
de hogy halnom miért kell, tudom.

-
fordította: Nagy László

-