ikercsillag Creative Commons License 2007.01.26 0 0 155

HAVON DELELŐ SZIVÁRVÁNY [2.] 

.......

 

*


Tudom, a tonnás hófelhők
lomhán, vagy viharozva
majd ideérnek,
majd ideérnek,
és minden beborul,
a rengeteg elkomorul,
elroppannak a tündércsontu
fények.
     Lepedősen súgva-búgva
     vagy mint a kisiklott
     vagonok sója,
     sziszegve dől az új hó
     a régi hóra.
     Temeti mindörökre
     nyomait a lánynak,
     aki mezítlen
     fürdött a fényes hidegben,
     januári fehér habokban,
     aki ugy ugrált, hogy majdnem
     zokogtam...
Vallom, hogy a lelkem
hó-szaharája
sokszor lesz dúlva,
széllel szántva,
sok vihar kell még,
de a taréjos hótorlaszokban
nem fullad meg az emlék:
     itt a mezítlen talpak
     nyomai megmaradnak,
     hevülnek örökre,
     hóbuckán,
     hóhegyen át is,
     akár a hőforrások
     feltörnek gőzölögve
     s hajtanak ezüstvirágot
     vihar múltán a baljós
     csöndbe.


 *


Csengők, rázkódó szán-csengők,
kerek aranyajkak,
nehéz a nyelvem,
szédítsetek zenébe engem, --
jó lovak, robogó lábuak,
nehéz a szívem,
ragadjatok messzire innen.
Suhanckoromat megidézni,
paripák, így akarom,
így akarom,
pataverte hópor hulljon,
beborítson e téli
alkonyaton.
     Havas ágakon varjak,
     vasnehéz fekete bimbók
     ringnak,
     rettenve kinyílnak,
     mind idenéz:
     én repülök a szánon
     tizenhatévesen,
     virágvitéz.
     Tüzes a két kis pejló,
     lábukat nem is látom,
     párosak, mint a spanyolmeggy
     a kétágú száron.
Át a fehér határon
szélben virulva, úszva,
két lovam pufók ballon,
jobbkarom csaknem kihúzza.
Nyakamon, e gyenge vállon
s hónom alján megbújva, belémfogódzva
négy-öt leány,
sír valahány!
Vad gyönyör s félelem útján,
kilóméterek hosszán
mint szalagok,
úsznak mögöttem az éles
lánysikolyok.
     Ó, a lenyugvó napba
     sírva, sikoltva
     belegaloppolni szép volna,
     izzik, mint a pokolkemence
     szája,
     lángpaplanokkal a gyenge
     szíveket várja.
     Nyargaltatnak a lányok,
     a lányok,
     suhancvéremmel izzó
     csodára várok,
     harcra, aminek én lehetek
     áldozatja,
     vágyok valami pokolpiros
     kárhozatra.
Ifjúságom, süvítő
szárnyam,
lepattant, kisarjadt újra,
deres szívem a szárnyalást
nem únja,
soha nem únja --
s ha meghalok végre,
akarok temetkezni az égbe:
bolyongjon velem örökre
koporsóm: a fényes lövedék,
sír felé ne vonjanak engem
a gyászlovak,
azok a bánatos feketék.


 *


Vadászok, vadölők,
lesben térdepelők,
belétek guggolt a gyász:
lüktet a vaddisznós erdő,
imbolyog benne felrózsázva
a Pestis,
a piros vadász.
     Koldusok, szerencsétlenek,
     már csak az égre lessetek:
     csörtetnek ott a jég-sörtés,
     jégcsap-agyarú fellegek.
     Sörét és golyó szét-vacoghat,
     fegyver a szegen lóghat:
     nyögi a vadkan
     a láthatatlan
     bacilus-triliókat...
Jaj, ti habosan-szép kanok,
bölcs batu-kánok,
tüzes dárdások,
aranytengerit habzsoltatok,
most meg havat zabáltok.
Jaj nektek, ragállyal pezsgő
barbárok,
falkák, családok,
hogyha fölálltok: elbuktok,
vörös döglabdák, gurultok,
s havat, csak havat zabáltok...
Hűtitek a lángot virágzó
tüdőt, a parazsas májat,
hűtitek a lázzal iramló
vérfolyócskákat,
hártya-egeket, a belső
tűzvészes tájat...
     Hű rabok: szolgálnak még a
     reflexek,
     idegbozótok,
     mint a ciklonos dzsungel
     reszketnek.
     S lehet: az ösztön álmodik
     holdvilágról,
     holdfényben csörömpölő
     kukoricásról,
     tökről: az aranytálról,
     makkról: az ős mannáról,
     s zöld susogásról --
Tudom: nem sokat késnek,
a télben feltündökölnek
a megváltó kések,
suhogó vérpántlikák közt
rugdalóznak a csöndes
elitéltek.
Nyihogva a vér illatától
a bundás lovacskák
majd összevonják
mindannyit egy halomba,
holt vadak így vonulnak,
nagy piros X-eket túrnak
fák közt a hóba.
     Máglya e vadakból lobban,
     mint az én nyomorult eleimből
     kolerás századokban.
     Ropogva, durrogva mind, mind
     szűzi hamuvá égnek,
     mert ők a szérum csillagának
     zónáján kívül éltek.
Ó, havas erdő, márvány-kerítés,
iszonyatos ól, --
itt szelídségre a halál oktat,
a halál hízlal vaddisznókat,
gazdaként fölédhajol!


 *

 

/folytatás.../