BARTÓK

Ünnep nem elég, hogy megtartsa őt,
az irgalmatlan tiszta szeretőt --
Úgy szeresd: magadat el ne vétsd.

Nevében ha lucsog a dínom-dánom:
már világgá ment egy fűszálon
s vért izzad az óceán partjain.

Itélkező, ki nem alszik, s nem altat,
kimeríthetetlen kényes alkat,
igézi a Tündért, a jövőt.

Érte tücsökhangból niagarát
sűrít, a napraforgó spiráljain
a napkoronáig felküzdi magát.

Ó, hány remek mén dühe benne!
Diadala mégis a fegyelme,
nem csitul mégse, virrasztani hív --

Lüktet éjszakámban tündöklete --
Aranyalmánk dérvert Árgílusa, te,
mikor nyughatsz meg végleg a szívemben!