Vukkancs
2007.01.22
|
|
0 0
131
|
Federico García Lorca
A CIGÁNY APÁCA
Mész és mirtusz némasága. Mályva nyílik gyenge fűben. Ő meg ibolyákat hímez sárga tüllre gyönyörűen. Csillárra száll a szivárvány hét madara, büszke, tünde, távolban a templom dörmög: öreg medve, hanyatt dűlve. Szépen hímez! Milyen édes! Ó, ha végül sikerülne ráölteni, amit képzel, rá a szalmasárga tüllre! Magnólia, napraforgó, szalag, inda, flitter-ünnep, sáfrány, s hold - a szent oltári terítőre testesülnek. Öt vérnarancs künn a konyhán, most érik be cukros üdve, Krisztus öt sebe - a forró Almería napja küldte. Káprázattól ragyog, izzik az apáca szeme-tükre, két lócsiszár üget benne, tépik ingét kihevűlve. A messzeség: magasság lett, hegy mered föl, felleg csüng le, lujzafüves cukor-szíve most reped meg üdvözülve. Ó, meredek, tömör fennsík, nap fölötte húsz is lüktet! Ó, megindult folyók zúgnak s képzeletén elterülnek! De ő itt ül, ő csak hímez, virágokat ölt a tűje, s fény játszik a rácsok sakkján szélben állva, eltünődve.
Nagy László fordítása
|
|