Az én családom első autója egy '75-ös Skoda S100 volt, hófehér színű, jó izzasztó fekete műbőr kárpittal, a műszerfal kopogós fehér műanyag.

Én gyerekként szerettem benne utazni, bár hátul meleg volt, mert nem lehetett leengedni a hátsó oldalablakokat. Egyszer pedig spontán összetört a hátsó panorámaablak (legalábbis ilyen ívelt hátsó ablaka volt.) Aztán ott volt a csomagtartó a hátsó üléstámlák mögött. Ha kirándulni mentünk (akkoriban gyakrabban futotta rá) anyu oda tette be a szendvicseket, széldzsekiket, meggymárkát, gyöngynarancsot stb. :)

Édesapám nem szerette a gyenge gyorsulását. 11 évesen, 35.000 forintért adtuk el, volt benne vagy 50-60.000km.

'86-ban megjött az új autó, egy szintén fehér Lada ezerkettes. A szüleim elmentek érte a Merkurba, én pedig egész nap az ablakban vártam őket. Volt nagy öröm, mikor megérkeztek a zsírúj géppel! :) A mai napig szívesen emlékszem vissza rá.

Aztán '94-ben én is megszereztem a jogsit, de jó két méteres magasságommal  egyszerűen nem fértem el a Ladában, a pedálok túl magasan voltak. Így el lett adva, és egy '83-as Mazda 626-ra váltott a család. Apám mai napig tartó japánautó-iszonya innen ered. :)  Méregdrága alkatrészek, az alja rozsdásodott, a motor nagyon kopottt volt. Én viszont 17 évesen büszkén feszítettem a nagy fehér szedánban, terpeszkedtem a sötétkék plüss ülésben. Néha elkunyeráltam otthonról, és azzal jaszkariztam be a suliba. :)) Ha ment, nagyon finoman működő, tökéletesen ergonómikus, kifinomult autó volt. A 130-140-et halkan búgva, könnyedén futotta, széles, lapos építésének köszönhetően biztosan feküdte az utat. Szegény ezerkecskében a 130 már nem volt tréfadolog, a szél süvített, a motor negyedikben bömbölt, stresszesebb volt. :)

Aztán Mazda Szan nyugdíjba ment pár év múlva, de ekkorra már voltam vagy 23, tehát eddig a gyerekkori emlékek. :))