DÉLSZIGET NINCS

Fázott a lélek is, húztunk délnek,
akár a fecskék, ha elvillannak,
nikkel-palackunk tükör-kútja
forralt bort a kékülés ellen
lökött még torkunkra, de szemközt
lokomotívok jégcsaposan
zakatoltok délről, nem hihettük,
hogy álnok a holnap délszigete,
élcelődtünk vacogva, micsoda
mozdonyok, micsoda pálinka-főző
lehetne belőlük, mennyi vörösréz-
cső és karika, de végül is:
láttuk a pálmákat jég-bilincsben,
férfiak vénasszony-kendőt kötve
védték a fülüket, s a költők
madarai: az albatroszok
bakancsosan bóklásztak elénk --
és megfordult a lelkünk, csak vissza,
vissza az északi kard-élekbe,
ahol immár természetes a tél.