DÉRÜTÖTT RÉTEN

Állok a rozsdás, dérütött réten,
gyermekidőmet visszaidézem.
Harmatban, zöldben, íme, itt látom
szívetszorító kis ballagásom.

Valaha voltam magam dajkája,
nem fogódzhattam én az anyámba.
Könnyemen át is el-eltünődtem
s örömem villant már a mezőben.

Dérütött rétre megjött a férfi,
nem tud már sírni, soha békélni.
Dalát ő adta nyargaló szélnek,
magát az ádáz hullámverésnek.