saját tapasztalatok:

az első szülésnél (22 óra+placenta) a 9. centinél repesztettek, a 19. óra magasságában. nem ment könnyen akkor sem, mert nagyon masszív volt a burok, de új lendületet adott mikor sikerült, hiszen ismét intenzívebbek lettek a fájások, és erre az utolsó két centinél szükség volt (a 10 centi csak egy statisztika, van, akinek elég 9 centiig tágulni, másnak kell a 11 is).

a második szülés sokkal intenzívebb volt és éppen fele olyan hosszú. itt sem repedt meg a burok, de nem is lassult semmi (hanem sőt), mikor felgyorsultak a fájások (erősebbek már nem lettek, de sűrűbben jöttek), már készülődtünk is a kitoláshoz.

a kitolás közben, körülbelül a második fájásnál megrepedt a burok magától, (vicces érzés volt, azt hittem hirtelen, h a gyerek jön ki, de nem értettem miért ömlik és akkorát pukkant mint egy lufi), fél órán belül megszületett a fiam. nagy "szerencse" volt, mondanám, ha nem hinnék benne, h "direkt" történt így, mert a köldökzsinóron volt egy nagy, szabályos csomó, ami így csak akkor szorult teljesen, mikor már érkezett a placenta is. tehát egyrészt nem a baba nyakán végezte, másrészt még húsz perce volt a kicsinek a méhlepényen, mielőtt átállt volna teljesen. és ez több, mint nagyon jó.

szóval már ezek miatt is nagyon ellenzem indokolatlan esetben a burokrepesztést, a rutineljárásról nem is beszélve. és ott van persze az elmélet, bizonyítva, azt meg nagyrészt leírta doula.

ha már ide írok, második otthonszülésem extra tapasztalata, h egy 4,5 kilós 37centis fejű babát is meg lehet "könnyedén" szülni, ha az embert hagyják. komplikációk, repedés, szakadás nélkül. azért írom le, mert a pozitív példáknak sosincs itthon sajtójuk;)