Federico García Lorca:  

A holdas hold románca

 

Tubarózsás krinolinban
jött a hold a rézhámorba.
A fiú csak nézi, nézi.
Ámul a fiú a holdra.
Szél támad és emelkednek
karjai a holdas holdnak,
s tömör ón-mellei tisztán
s buján előtolakodnak.
Hold, hold, fuss el, mert megjönnek
a cigányok, venek koncra,
szívedből is gyűrüt vernek,
fehér pénzt a nyakláncokra.
Gyerek, addig hadd táncoljak
s ráhagylak a cigányokra,
megtalálnak itt az üllőn,
szemecskéid zárva, oltva.
Hold, hold, fuss el, én már hallom,
cigánylovak dobrokolnak.
Gyerek, ne dülj e fehérre
keményített sok fodornak.

 

Dobogott a sikság dobja,
verte lópaták galoppja.
Hámor homályán a gyermek,
szemecskéi zárva, oltva.

 

Olajfák közt a cigányok
bronzálomként lovagolnak.
Jönnek. Szemük félig húnyva,
de a fejük égbe horgad.

 

Jaj, de huhog az a bagoly!
Csupa jajszó a fa orma!
Sétál a hold föl az égre
egy kisfiú kezét fogva.

 

Rézhámorban a cigányok
sikonganak, háborognak.
Szél az őre, szél az őre,
szél az őre hámoruknak.

 

/ford.: Nagy László/