Én is találkoztam már kézrá(se)tétellel diagnosztizáló dokival.

Muris volt.

Befogadtam egy vak kutyát. Hihetetlen jófej volt, sokszor póráz nélkül sétáltunk, csak szólni kellett neki hogy vigyázz. Ha nem szóltam, bizony koccant a fának, kocsinak.

Egyszer kiszökött a kertből és elindult megkeresni.  Telefonáltam az önkormányzatnak, beszéltem a boltosokkal és meg is lett a kutya. Valaki azt mondta, hogy elütötte/megkoccolta egy autó. Bár nem látszott rajta sérülés, azért elvittem dokihoz. Mivel akkor még nem ismertem a környék állatorvosait, úgy döntöttem jó lesz bárki, csak lássa doki.

Nos én mellékesen megemlítettem, hogy a kutya vak. A kis tacsi ült a vizsgálóasztalon, doktorbácsi elhúzta a kutya orra előtt a tenyerét, mire az, gondolom a légmozgást, szagot érezve, elfordította a fejét, épp abba az irányba, amerre az állatorvos keze elmozdult.

A doktor úr erre kiállította a diagnózist: De hisz ez a kutya LÁT!

Mi tagadás, ennek nagyon-nagyon megörültem, mert végre kiderült, hogy nem vak, hanem csak egy hülye, mazohista kutyám van, aki direkt nekiszalad minden elébe kerülő tárgynak:))

Anyagilag viszont nem akart lehúzni.