_fawlty_ Creative Commons License 2007.01.03 0 0 29

Elvitte a Gyurcsány-csomag a 100 lépést
Haász János, Joób Sándor
2007. január 3., szerda 7:50


Másfél éve indította útjára a 100 lépés programot a Gyurcsány-kormány. A fél éven át tartó programhirdetést szűk fél éven át tartó cselekvés kísérte, majd az egész ügy elenyészett. A lépések egy részével meg sem próbálkoztak, más, törvénybe is foglalt lépések hatását felülírták az újabb jogszabályok. A paneleseknek tett ígéretek harmada valósult meg, a nyugdíjak arányosítását a választás előtt emeléssel tervezték, de mégis csökkenteni fogják, az adócsökkentésből semmi nem lett.

 

Nagy lelkesedéssel kezdett a 100 lépés programba 2005 nyarán Gyurcsány Ferenc. A lépéseket – amelyek kezdő felvonásaként kirúgták Draskovics Tibor pénzügy- és Németh Imre agrárminisztert – májusban a munkaügyre vonatkozó intézkedésekkel kezdték ismertetni.

 

A kormányfő ezt követően az egészségügyre, a családtámogatásokra, az oktatásra és szakképzésre, a lakótelepekre, majd – többhetes egyeztetést követően – az adózásra, végül a mezőgazdaságra vonatkozó javaslatait hozta nyilvánosságra. Ősszel közzétette a tőzsdére, a nyugdíjra és a közoktatásra vonatkozó elképzeléseit is. A program lényege az volt, hogy mindenkinek megígértek mindent: adócsökkentést, nyugdíjemelést, a családtámogatások növelését, jobb egészségügyet, élhetőbb lakótelepeket, örömöt, boldogságot.

 

A 100 lépésről az őszödi beszéd óta tudjuk: annak a része volt, hogy úgy csináltak, mintha kormányoznának. Ez már akkor ősszel látható volt, addigra ugyanis a beharangozott intézkedéseknek csak a töredéke valósult meg. Aztán 2006-ban, a választás előtt még gyorsan hozzácsaptak néhány dolgot, de a lendület április után alábbhagyott. A 100 lépés honlapja megszűnt, a Gyurcsány-csomag elmúlt hónapokban elfogadott reformjai számos hatályba lépett intézkedést is visszavontak, vagy lenullázták azok hatását.

http://index.hu/gazdasag/magyar/100l070102/