Miket nem olvasok a Yashica-król ...)
Már több, mint 20 éve, hogy vettem egy Yashica FX-3-as fényképezőgépet, még Münchenben, emlékszem, 350 DM-et adtam érte, ennyi volt az új ára. (Más márkák ezt a kategóriát vagy 150 DM-nyi pénzzel drágábban mérték, nem tudom, valami akcióba botlottam volna?)
Egy alap ML 50 (F 2-es) objektív volt rajta, s vettem még hozzá egy ML 135-ös (F 2.8-as) objektívet, illetve később egy CS-220-as automata vakut.
Ezzel vége is, talán még egy ML 28-as nagyklátószögű objektív kellene hozzá, vagy egy ML Zoom 28-50-as objektív, de ez nem igazán sürgős.
Sokat fényképeztem a géppel, nagyon szeretem még mindig. Nagyon szép és éles képeket készítettem vele.
Sosem volt vele soha semmi baj, csak az idő nem kímélte. Vagy 5 évvel ezelőtt elkezdett porladni benne a szivacstömítés, mindenütt, a hátlapnál, a tükörnél, s szépen elkoszolta a belsejét.
Két évvel ezelőtt egy régi műhelyben rendbehozták, plüsbársony tömítést kapott mindenhol, a tükröknél is, a hátfalnál is, kitakarították, s azóta szépen csillog belül, tiszta, s nagyon szépen működik.
Egy fénynyit csal a minuszba a fénymérése, de ezt korrigálom egy vagy két blendényivel lefelé, s rendben lesz a kép, már megszoktam, nincs kedvem javíttatni, meg talán már nem is lehetne.
Maga a Yashica cég nem bírta a versenyt, először a Kyocera-ba olvadt, de mára, úgy tudom, teljesen abbahagyta a fénylépetzőgépek gyártását.
*****
Azt hiszem, ez a gép végig az enyém marad, sosem fogom eladni, alkalmanként csinálok vele majd pár képet, de nagyon vigyázok rá. Egy letűnt korszak remek képviselője.