A Freinreisz koncertnél már leirtam miért nem szivesen járok régi "nagygenerációs"

zenekarok biznisz koncertjeire. Az egyik hölgy /korombeli piramis rajongó/ ott volt a tegnapi koncerten és ezt irta róla :

Kérdeztem a mosdóban a negyvenkörüli nőt... miért sír?
- Fáj a zene. Miért nem szól nekik valaki?
És valóban, fizikai fájdalom volt ami az arénában történt. Annak, akinek nincs fél kiló fülzsír a fülében és érzi a zenét, aki többször átélte már a Piramissal a Csodát, ez most, a pokol volt maga. Kár a hangszerekért, ilyen zajt konyhaeszközökkel is lehet kolompolni. Hamisan, felnyomva a magas hangokat a mély rovására, aztán kakaót neki, mintha ezen múlna... Torz.
Somot három szám után levitték a színpadról, Závody mindenből nyávogó szólóval húzta az időt, Révész szótagolta a szöveget énekként, és remélem mikor a padlóra esett, nem lett komolyabb baja a bokájának, amit percekig jegeltek. Mellesleg úgy érzem, hogy ez a fantasztikus a hangja, pont abból fakadt, hogy felnyomták az erősítőt és a magas hangokat.
A zene fájt. - ismétlem újra. Idő sem volt arra, hogy az emlékeimet törjék össze, hisz a zene el sem jutott hozzám. Sose hallottam, amit ma. Zajt takarta a zenét. Ezért.
Egy óra elteltével döbbent arcokat láttam magam körül és a tükörben. Még tart. Nekem hatvan perc rémálom elég volt. 

Ugyhogy a "csodára" ugylátszik még várni kell ......