Hadd meséljek el egy törpténetet!

Ma meglátogattam a nagyszüleim. Nagyapámat mindenki betegnek, depressziósnak tartja a családban. Ő az, aki "sajnos menthetelenül beteg" az én kiművelt családom szerint. Míg nagyanyám, aki mindennel foglalkozik, ugyan testileg beteg, de pörög.

Idegesíti a gázszámla, a TV, bármi, amit meg kell élni, de főként nagyapám egykedvű, szótlan nyugalma.

Kérdeztem nagyanyám mi idegesíti. Aztmondja pl. a gázszámla.

Tehát ezek azok a stresszhelyzetek, melyek miatt a szíve beteg lehet - a stresszt ép a szívsebész mondta elsőnek. Ez különösen azért érdekes, mert amíg nagyanyám nem vetette fel, h. ez is lehet-e ok, addig az orvos alig mormolt magában valamit az okoról, ezután pedig ömlött belőle az infó.

És miért idegesíti? Mert a támogatáshoz egy csomó dolgot kikell tölteni, amit nem ért.

Miért van szükséged arra a sok pénzre? Hát, mert állampolgári joga.

Jah, ha a jogod miatt akarsz szívbajban a műtött szíveddel meghalni...

Nagyapám bent ül a szobában, sokszor ki sem jön, míg kint a konyhában nagyanyámnak be sem áll a szája. Persze már a második mondanál elveszítem a fonalat, ha erőltetem, h. megértsem, mennyire cudar ez az élet - spékelve persze egy kamu elfogadással -, rögtön fájni fog a fejem. Csak nézem, nézem. Mint egy menekülő, riadt állat. Nemigen számít, h. embernek született.

Nagyapám ezúttal kijött a verandára, nem is figyeltem rá, mert megszoktam, h. a max "teljesítménye", h. a szobából kijön a konyhába, ahol beszélgetni szoktunk - nagyanyámmal, ő csak szótlanul ül, néha felnevet. Nagyám szól - aki mindent figyel, ellenőriz -, h. nagyapám kijött és akar valamit. Odahajoltam és láttam a szemében, h. egyetlen gondolata több, mint az az üres fecsegés.