Kercaszomori gyerekek a templom sarkánál. Ide jártak régen (a kb. 10 km-es távolság ellenére gyalogosan!) istentiszteletre a velemériek, amíg nem volt saját református templomuk.

A gótikus veleméri műemléktemplom ugyan létezett akkor is, de azt az ellenreformáció során osztrák katonai segítséggel elvették a velemériektől, akik a török időkben reformátusokká lettek. Emiatt a veleméri templom használaton kívül került, a tetőzete beomlott s a templomhajóban nyírfák és fenyőfák nőttek. S kis híján nyom nélkül el is pusztult.

Ugyanis egy Szabó István nevű, 1919-ben a SZU-ból Velemérre került egykori hadifogoly a Tanácsköztársaság idején nekiállt kolhozt(?) szervezni a falu 12 legszegényebb családjából. Ezeket azzal az ígérettel sikerült megszerveznie, hogy ezután nem kell otthon főzniük, mert kapnak enni a kolhozban(?), amit egyébként kuliter bandának csúfoltak akkortájt. Ez nyilván a kuli és a proletár szavakból alkotott csúfnév - de erre nem merek megesküdni. Szóval, amikor megalakult a kuliter banda, elkezdtek gondolkozni azon, hogy miből is fognak megélni s joggal gondoltak az állattenyésztésre, mert ez a vidék valóban arra való. Ehhez istállót kellett volna építeniük s építőanyagbányának a műemléktemplomot jelölték ki. A történelmi események azonban megakadályozták az új istálló építését és a régi templom lebontását. Szabó István az 1947-ben bekövetkezett haláláig Veleméren maradt, sokáig iskolaigazgató volt. A fia egy ellenőrízhetetlen mendemonda szerint résztvett a Gömbös szobor felrobbantásában, az unokája pedig püspök lett. A legöregebb velemériek egyike így emlékszik az egykori iskolaigazgatóra: "Kommunista volt, de aztán megszerette Velemért."