Már bocs.... Mi az, hogy a könnyező ötvenes férfit megérted, de a 16 éves lány gyászát nem tartod őszintének...

Nos, én egy "könnyező" ötvenes nő vagyok, DE nem azért, mert Puskást valaha is láttam volna focizni, hanem azért, mert szeretem a focit, a sportot, tisztelem a teljesítményt, sőt, még a történelmet is szeretem...

DE gondolj bele légyszi, hogy az 50-es férfi sem valószinű, hogy élőben látta Puskást, sőt, tuti, hogy nem látta, mert akkor született, amikor Puskás emigrált, s utána a "szocialista" rezsim Puskást már inkább elhallgatta... Ergo semmivel több személyes kötődése nincs Puskáshoz, mint a 16 éves lánynak.

Magyarul: az, hogy ki hogyan reagál Puskás halálára, NEM KORTÓL FÜGG, hanem neveltetéstől, sport iránti szeretettől, múlt iránti érzéktől. Márpedig mindez egy 16 éves lányban is meglehet, így, mind az összes egyszerre.. (soha nem felejtem, hogy nekem addig el se kezdődött a napom éppen 16 éves koromban, amíg a "Népsport"-ot el nem olvastam, lány létemre... na ezt add össze...

Undorító, amikor mindenki azt vizslatja, vajon a másik fájdalma, gyásza, szeretete hiteles-e.

Annak a 16 éves lánynak a gyásza az egyetlen remény, hogy valaha lesz még olyan, hogy "magyar foci",  mert ez azt jelenti, hogy van, aki továbbadja a gyerekeinek a szebb hagyományokat, és túlmutat azon, ami a sivár jelen (ld. üres stadion-ok...)