A Magyar Királyi Honvédség ereje:
A Magyar Királyi Honvédség békeidőbeli állománya a következő volt:
27 gyalogezred (azaz 81 gyalog-zászlóalj)
16 határvadász-zászlóalj
238 határvadász portyázó őrs
6 gépkocsizó zászlóalj
4 hegyizászlóalj
9 kerékpáros-zászlóalj
97 tábori tüzérüteg.
6 lovas tüzérüteg
28 gépvontatású tüzérüteg
43 légvédelmi tüzérüteg
2 harckocsi-zászlóalj
2 felderítő-zászlóalj
2 páncéloszászlóalj
33 lovasszázad
9 utászzászlóalj
3 műszaki század
1 vasútépítő ezred
1 vegyiharc-zászlóalj
1 hidászzászlóalj
9 híradóezred
3 távbeszélőszázad
10 közelfelderítő repülőszázad
5 repülőezred
1 távolfelderítő repülőosztály
1 ejtőernyős zászlóalj
folyamerők
A felsorolt egységek a békében meglévőket tüntetik fel. A harcoló alakulatok békében csak részben voltak feltöltve, mozgósításkor egészítették ki őket. A gyalogdandárok második ezredét a békében meglévő ezredek állították fel, ikreződés útján. Vagyis minden kötelék (ezred, zászlóalj, tüzérosztály) önmagából felállított még egyet. Ezen új ezredek számozása harminccal nőtt. Pl. a 10. gyalogdandár 6. gyalogezredének ikerezrede a 36-os számot kapta. A gyalogdandárok tüzérségi osztályai is ikreződtek. Az 1. gyorshadtestnek minden alárendeltje megvolt a békében is egy bő kerettel, amit mozgósításkor egészítettek ki. A hadsereg-parancsnokságok csak szűk kerettel rendelkeztek, őket a hadtestektől átirányított tisztekkel töltötték fel.
A Magyar Királyi Honvédség igen nagy létszámú volt. A meglévő három hadsereg és a Fővezérség alárendeltségébe tartozó alakulatok mennyiségileg elegendőnek tűntek a magyar felső vezetés számára, a politikai célkitűzések katonai alátámasztására. A gondot mindenekelőtt a minőségi mutatók alacsony szintje jelentette. A tíz hadtestből csupán egy volt gépesítve, az is csak részben.
A gyaloghadtestekben igen kevés gépjármű volt, a szállításokat szekerekkel kellett megoldani. Ez igen nehézkessé, lassúvá tette őket. A fegyverzetük sem volt a legkorszerűbb. Nagyon kevés sorozatlövő (géppisztoly, golyószóró, géppuska) fegyverrel rendelkeztek. Az állomány döntő többsége felújított és korszerűsített első világháborús ismétlőpuskákkal volt felszerelve. A viszonylagos mozgékonyságot csupán a hadtest közvetlenek állományába szervezett lovasszázadok, illetve kerékpáros zászlóaljak jelentették. A tüzérségnél a szükségesnél jóval kevesebb löveg állt rendelkezésre. Ugyanez mondható el a légvédelmi tüzérségről is. Pozitívumként talán csak a közelfelderítő repülőszázadokat lehet megemlíteni, amelyek a beszerzett felderítési adatokkal lehetővé tették, hogy a parancsnokok kellő időben reagáljanak a kialakult hadműveleti illetve harcászati helyzetre.
Magyar viszonylatban a szárazföldi erők legkorszerűbb részét az I. gyorshadtest jelentette. Állományába tartozott a kisharckocsik (jórészt olasz Ansaldo kisharckocsik) 100%-a, a gépjárművek közel 70%-a, a lovas- és kerékpáros alakulatok több mint 80%-a. A problémát a gépkocsizó, a harckocsi (páncélos), lovas és kerékpáros alegységek igen eltérő menettulajdonságai, sebezhetősége és nem utolsósorban tűzereje jelentette. A több mint 60 kg-os kerékpárok az utakról letérve inkább hátrányt, mint előnyt jelentettek. A lovasegységek előtt ugyan nem volt leküzdhetetlen terepakadály, de sebezhetőségük és gyenge tűzerejük már eleve kizárta hatékony alkalmazhatóságukat. Ezen vegyes típusú seregtesteket vezetni, alkalmazni és anyaggal ellátni igen bonyolult, esetenként lehetetlen volt.
A modern eszközök - a repülők és a harckocsik - tekintetében sem jártunk az élen, sőt még a középmezőnyben sem. Az Ansaldo kisharckocsik egészét, míg a repülők döntő többségét Olaszországból szereztük be. Ezen eszközök már a vásárlás idején sem voltak korszerűek.
