_Pirx_ Creative Commons License 2006.12.06 0 0 11
Szervusztok!
Hát sokmindenben tudnék vitatkozni veletek! Első Polgár! A Holdon van víz. Igaz, jég formájában, de van. És ez kulcs lehet, a Naprendszer felfedezéséhez. A víz lehet a jövő rakéta üzemanyaga! (Lásd A.C.Clarke, illetve Szaharov). Másrészt, hogy Ciolkovszkíjt idézzem, "A Föld az emberiség bölcsője, de nem lehet az egész életet a bölcsőben leélni!" Rengeteg olyan technológia létezik, amit földi körülmények között nem lehet megvalósítani. A Hold kisebb gravitációja lehetővé teszi olyan fémek ötvözését például, amit normál gravitációban a sűrűségük miatt nem lehet megtenni! De említhetnék olyan csillagászati megfigyeléseket is, amit szintén lehetetlen a Földről elvégezni! Minden politikai tartalmat félretéve, mert tudom, értem, hogy az is van benne vastagon, szerintem rettenetesen fontos lenne ezt az első lépést megtenni! Minden hosszú út az első lépéssel kezdődik! :) Amíg az Apolló utazások valóban cak mint technikai bravúrok(nem akármilyenek), illetve a politika eszközei voltak, viszonylag kevés tudományos hozadékkal, addig egy állandó otttartózkodás, nagyon sok eredményt hozhat. A képzelet tehetetlensége azt állítani, hogy csak köveket lehet ott vizsgálni! Ha megfigyelitek a tudomány és a technika fejlődését, egy apró ötletből, vagy teljesen elméleti eredményből (pl Maxwell egyenletei, amiből kialakult mára gyakorlatilag a teljes telekommunikáció) később az egész társadalmat megváltoztató robbanásszerű fejlődés lett. Tehát mindenképpen fontos lenne újra elmenni a Holdra, és ott a Nemzetközi Űrállomáshoz hasonlóan állandó legénységet tartani!