waxxablaze Creative Commons License 2006.12.05 0 0 240
Nem kapnak a 100 évesek semmit
Gyurcsány a nyugdíjasoknak tett ígéreteit sem tartja be
2006. december 4. 12:30


Néző László
Jubileumi jutalmat a legidősebbeknek, a kicsit fiatalabb nyugdíjasoknak az utazási kedvezmény kiterjesztését, a szociális járadékosoknak 13. havi ellátást ígért idén márciusban Gyurcsány Ferenc. Az ígéreteket elfújta a választás szele, s örülhetnek az idős emberek, hogy a jelenlegi kedvezmények megilletik őket utazásaik során. Egyelőre legalábbis.

Jubileumi nyugdíjat kapnak a 90., a 95. és 100. életévüket betöltők: születésnapjuk hónapjában 90, 95 és 100 ezer forintot, ígérte az Idősügyi Tanács márciusi ülése után a miniszterelnök. A nyugdíjügyi konferencián Gyurcsány Ferenc – megismételve Horn Gyulának az MSZP-konggresszusán tett ígéretét – akkor azt is mondta , a jövőben a 62 éves nyugdíjbavonulástól ingyenes lesz az utazás. Megállapodtak a felek arról is, hogy a 13. havi nyugdíjat kiterjesztik a rendszeres szociális járadékban részesülőkre is.

Azóta eltelt kilenc hónap, a szocialisták megnyerték a parlamenti választásokat, s mint annyi ígéretük, ezek is szépen lassan elfelejtődtek, vagy éppen az ellenkezőjüket tervezik mostanában bevezetni.

A jubileumi nyugdíjról már nem is hallani, a Kormányszóvivői Iroda közlése szerint nem is ígérték, hogy azonnal bevezetik ezt, mint írják: „ez a lépés is csak hosszabb távon, 2010-ig valósulhat meg”, mint ahogyan a rendszeres szociális járadékban részesülőknek tett vállalás is: „számukra a 13. havi ellátást több lépcsőben, fokozatosan a következő négyéves ciklusban bevezetjük” – közölték.

Az utazási kedvezményt pedig – ahogy hallani – nem kiterjeszteni, hanem éppenséggel szűkíteni akarja a kormány. Korábban többször megszellőztették: megszűnne a 65. év felettiek teljesen ingyenes utazása. Később a gazdasági tárca azzal cáfolta ezt az értesülést, hogy „továbbra is ingyenes lesz az utazás, csak fizetni kell érte”. A paradoxon feloldása abban rejlik, hogy a GKM tervei között szerepel(t): a 65. év felettiek legalább a jegykiállítás díját kifizethetnék, így valami minimális összegbe mégis kerülne az „ingyenes” utazás. Hogy pontosan mi lesz a jövőben az utazási kedvezmények sorsa, azt ma még senki sem tudja. A minisztériumnak elméletileg már régen ki kellett volna dolgoznia erre vonatkozó terveit, ám úgy hírlik, a hét végén tartott őszödi kormányülésen visszadobták Kóka ötleteit. Vagy nem, legalábbis az SZDSZ tagadja ezt.

Az egyik internetes lap birtokába került tanulmány szerint viszont a miniszteriális elképzelések között nem szerepel a kedvezmény kiterjesztése a 62 évesekre, sőt. Úgy gondolják, hogy a 65 éveseké is megszűnne, mindössze a lakóhelyük 60 kilométeres sugarában kapnának 50 százalékos kedvezményt korlátlan utazásra, emellett évente meghatározott alkalommal utazhatnának fél áron bármilyen belföldi úti célra.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=386164&rvt=2