Cigarettaszünet [ 2006-10-23 - 08:34:23 ]
Az utóbbi időben egyre ritkábban utaztam vonattal, és ez a jövőben még inkább így lesz. Hacsak le nem mondok a cigarettáról, amire van ugyan némi esély, de ez egyelőre mégiscsak a valószínűségi küszöb alatt marad. A kissé idő előtt megérkező EU-s normatívák értelmében ugyanis nincs többé olyan hely a román vonatokon, ahol dohányozni lehetne.
Rövidebb utazások esetén az ilyesmit még csak-csak elviseli egy megrögzött dohányos, de hosszú távon kezd kellemetlenné válni. Ilyenkor jutnak eszébe az embernek régi, kamaszkori emlékei: az ügyeletes tanárok előli bujkálások közben, titokban elszívott cigaretták romantikája – és hosszú távon vonatozó nikotinistánk – némiképp szégyenkezve – a folyosó végében elhelyezkedő illemhely felé sandít, esetleg elkezd hevesen érdeklődni a baktertől, hogy hány percet áll a vonat ezen vagy azon az állomáson.
Az az igazság, hogy lehetetlen nem felfedezni némi perverz, szadisztikus vonást az egyre terebélyesedő dohányzásellenes kampányban. Mert értem én, hogy az említett szenvedély káros az egészségre, és az is világos, hogy nem dohányzó polgártársainkat nem tehetjük ki a passzív dohányzás ártalmainak. No de hogy miért utasíttatik el ilyen mereven a cigarettázásra alkalmas helyek elkülönítésének – nézetem szerint jogos – igénye, megfejthetetlen talány.
A vonatok dohányzó, és nemdohányzó kocsikra való felosztása, illetve az elkülönített dohányzóhelyek kijelölése minden tekintetben ésszerű és igazságos megoldása lehetne a problémának. Alkalmi megoldások persze léteznek, a kelet-európai polgár találékonyságát dicsérendő.
Nemrég például a Kék Nyíl nevű ún. intercity megállt két város között a nyílt mezőn. A mozdonyvezető bejelentette, hogy öt perc cigarettaszünet következik: az utasok leugráltak a vonatról, és kedélyesen elszívtak egy szál cigarettát, majd – mintha mi sem történt volna – visszamásztak a vagonokba, a szerelvény pedig folytatta útját.
Ami azért azt mutatja, hogy itt, Keleten – EU ide vagy oda – még nem veszett ki teljesen az emberség, az emberi tényező.
Még ha minden más hiányzik is.
Papp Attila Zsolt,
