Bámészkodó Creative Commons License 2006.11.27 0 0 468
Kedves Juli, eszembe sem jutott általánosítani. Az lenne a szép, ha ez általános lenne... De régebben ismertem egy lányt, aki rendszeresen sportot űzött abból, hogy a végletekig visszatrtsa, ha pisilnie kellett. Persze nem volt mindig szerencséje, így a saját hibájából többször is kínos helyzetben került. A munkahelyén sokszor nem ment ki WC-re - legalább is a munkaidő vége felé - úgy akart hazaérni. Útközben is lett volna lehetősége illemhelyet keresni, de ő csak tartogatta. Ennek következményeként bepisilt már busz lépcsőjén, leszálláshoz készülődve, mert a busz hirtelen dobott rajta egyet valami úthiba miatt. Pisilt már össze lftet is, amikor az elindult. A legnagyobb produkciója az volt, amikor egyszer szintén hazafelé tartva a csúcsforgalom kellős közepén, tehát szép nagy közönség előtt a Nagykörúton (Budapest) sikerült totál összepisilnie magát, tán egy olyan 10-15 méterre a kapujuktól. Bár, ha eljut a kapuig, az ajtajukon már úgysem jutott volna be időben. Nekem roppantul tetszettek a mutatványai, csak sosem értettem, miért várt a végsőkig, amikor lett volna lehetősége normálisan is elintézni a dolgát.
Előzmény: Julie72 (459)