Ugyan mely derék-hatalmas isten felé rebegjen hálát-imát a kobzos száj, hogy a megfáradt-meggyötört szem többé nem lát-olvas több mondatot-sort itt a magát mívesnek gondoló spanyoltól, ki feladni-abbafejezni látszik tanulságot nem nélkülöző próbáját-kísérletét?!

Holmi szigorú-jótakaró kritikát-dicséretet szívesen vesz-fogad jó szívvel-lélekkel – mondja, s nem csak mondja, rója is, ontja is bő hévvel a magamagát szerényen csak királynak nevező pénisz, s tán remélheti-vágyhatja immáron joggal-jog nélkül a nyájas olvasó-író, hogy e topicban végre arról esik-puffan a fölös szó, mit e téma címe sejtetni-remélni enged.

Bár jómagam - énakirály - szívesen olvastam-szívtam magamba yoelroy örökbecsű szösszeneteit-karcait, merthogy sokat mulattam-nevettem a sok renyhe szón a szöveget látván-olvasván, s elképzeltem magamban – ó mely jó, ha aggyal élünk(!) - vajon mily megelégedetten nézhet saját írásaira e botcsinálta-magakoronázta, biológiailag bizonnyal embernek tekinthető állat-lény.

Kísérlet – írja – de mulasztja indokát adni a célnak, s nem ejt szót egyetlen egy szálat arról sem, miért olyan fantáziátlanul vulgáris épp ott a szó, ahol annak helye kevéssé akadhat, s az értő találna szebbet is, s miért oly szétterülő a mondanivaló ott, amikor a bő lére eresztett forrást inkább csermellyé csitítani kellene a vizet fakasztónak.

Látszólag szépek a mondatot-sorok a figyelmetlen vakok számára, de az újra mindig kinyíló és rája-rájacsodálkozó szem látja szomorún, hogy a szerkesztés, a dagály, a hömpöly mi felbuzog belőlük, igénytelennek mondható, tartalmát csupán nem lelő-tétován bolyongó üres zuhatag, mi elfedi azt, hogy a cél mindössze a nárcisztikus gyönyörködés-imádat amely a magát felkenő uralkodó felé irányul magamagától és a pisilő pina köré máglyákba rakott szóhasábokra gerjeszti magát az immáron meztelen király

Király legyen kevésszavú és legyen világos a kiejtett-leírt szó, akkor ér csak valamit ugyanis a fájl, mi előáll e beteges elmével vezérelt ujjak által vert billentyű révén.