Van egy figyelemreméltó kis történet az 'onanizálás lányok előtt' topikban, a 1429-es. Ide (is) vág.
Barackvirág, a kedvesednek helyzeti előnye van a pároddal szemben. Szép ez a szerelem, mint a tejszínhab a kávé tetején. De ha nem lenne a kávé, a hab a csésze alján máshogy mutatna.

Én régebben, szétment páros ügyeim után azon csodálkoztam el mindig, hogy bár egyikünknek se volt már jó a végén, és az se volt jó, hogy olyan nemjó, mégis, egyikünk se vette a fáradságot, hogy színt csiholjon az egészbe. Miért nem? Fantáziahiány? Vagy szimpla érdekmúlás? Vagy csak olyan macerás megmozdulni? Pedig kedveltük egymást. Vagy mégse?
Mondják, hogy az ember a másikról alkotott képbe szeret bele. Aztán idővel persze kiderül, hogy a valóság miben is egyezik ezzel a képpel, és miben nem.
Milyen célokat követünk életünk alakításakor? Tényleg a mi céljaink? Egyáltalán, tudunk róluk?