Ebben van nem kis igazság... már nem keres és nem kutat... és én sem őt... itt ülök a nappaliban, bekapcsolva a két gép, dolgoznék, ha lenne hozzá erőm... de inkább a notebookon írok ide... hallom a férjem horkolását... hallom és nem hat meg... nem önt el az a régi ódivatú érzés, hogy de jó lenne mellébújni...

Inkább elmerülnék a másik karjaiban, tudom, érzem vágyik rám, de azt akarja szenvedjek... kiváncsi hány levelet írok neki reggelig, tudja mikor érkezem a közelbe, a város határában leszek, mikor megcsörren a telefonom, de addigra ki leszek készülve, nem alszok egész éjjel... és ha meglátom sírva fakadok, "miért nem hívtál?"... "tudtam, hogy jönni fogsz"... és ha átölel mindent elfelejtek, azt is hogy még most megyek kávét főzni, hogy be tudjam fejezni a munkám... és az első önfeledt csók után hátracsavarja a kezem és édesen a fülembe súgja "ne merj még egyszer számonkérni" és én boldogan adom meg magam, tudja hogy ott és akkor szinte bármit megtehet velem... pár lopott pillanatra csak MI leszünk a világ... és tudom, hogy pár egyéjszakás "élménytől" eltérően, itt nem a pőre aktusról lesz szó, hanem valami megfoghatatlanról, ami körülömöl bennünket... arról, hogy mindenki láthatná, hogy mi folyik közöttünk és mégsem látja senki... nem látják a bilincs nyomát a csuklómon, a harapás, karmolásnyomokat... arról, hogy mi visz arra egy modern, erős nőt arra, hogy az alárendeltségben vagy a dominanciában keressen vigaszt...

A legfurcsább az, hogy én sose gondoltam, hogy élvezném... hiszen a többség még filmen sem nézné végig?! Hát akkor én hogy vállalhatnám be? Hiszen olyan tökéletesen felépítettem az erős, dinamikus nő image-emet, pár év alatt elértem szinte mindent, amire egy 30 éves nő vágyhat, két szép gyerek, családi ház, autó, karrier, középvezetői beosztás csomó pasi között, akik imádnak, mert kedves vagyok és segítőkész és figyelek mindenkire... csak valahol a sok igény között, amelynek meg akartam felelni elvesztem én... hol vagyok én? ki figyel rám? kit érdekel az, hogy én mit szeretnék?... csendes esték... sírás a párnába... körülöttem három szuszogó hang... társas magány...