Ez a pauszsátor, de még nem hallottam olyanról, hogy valaki megépítette volna. Amikopr én nekiveselkedtem, természetesen nem  csináltam ilyen szépre, ráadásul még nagynak is kellett lennie. Volt a kereskedésben  úgy másfél méternyi széles pausz tekercsben, azt vettem meg.  A képet felállítottam a stafnira (a legalsó állítási lehetőségre húztam le) és közvetlenül a fal elé helyeztem. Így a pauszt csak félkörbe kellett a kép előtt beügyeskedni, meg tetejét rá, és jöhetett a világítás. De nem ám 1000 wattos halogénnel! Hagyományos fotóizzókkal, már nem tudom hanyassal, de az biztos, hogy kétoldalról nem egyformán, illetve nem egyforma erős izzókkal világítottam meg. Fölülről is kapott világítást.

Később (mivel ez a megoldássem volt tökéletes, hanyagoltam a pauszsátrat) próbálkoztam 250,500 W.os halogénekkel is, indirektben. Változó eredménnyel..

MIndenesetre arrra jöttem rá, hogy nem kell sok és erős fényhatás, az állvány adott, a záridó meg annyi, amennyi.(Színhőmérsékletet meg így is, úgy is mérni kell)

Végül én is egy természetersen megvilágított nagy szobában kötöttem ki, ahol a fényeket egyenletessé lehetett tenni (mérővel nem volt különbség a kép egyik és másik fele között), a csillogást meg úgy kerültem ki, hogy megdöntöttem a kép síkját függőlegesen, exponáltam, és, bár akkor még nem volt digitálisom, de a beszkennelt képet PS-ban korrigáltam. (Rendszerint nyomdábba kellett az ilyen kép).

A digitális világban ma már semmi nem probléma – csak a gép és az oiptika minősége.