lilyane Creative Commons License 2006.11.10 0 0 59

Aktív(2006.november 3.)

részlet:

Kevin Costner már első mozisikerében is több volt, mint testőr – a nők elaléltak tőle, és az egész világ imádta. A sármőr később begyűjtött egy rendezői Oscar díjat is, majd készített néhány filmet, amelyek igen csúfosat buktak Hollywood-ban, ám ennek ellenére, a filmfőváros első számú színészei között tudott maradni.

„Mindig a szórakozáson jár az eszem. Én még mindig egy 11 éves gyerek vagyok belülről.” – mondta nevetve az Aktív tudósítójának, Somogyi Dórának, a sztár, aki legújabb filmjének berlini bemutatóján adott interjút a TV2-nek.

A sármőr valójában persze 51 éves, aki tinédzserként egy baptista kórusban énekelt, később tehergépkocsi vezetőként dolgozott, sőt, turistákat is kalauzolt a Hollywood-i hírességek házaihoz.

Kevin első filmje egy szexfilm volt, aztán persze jöttek a Hollywood-i sikerek is. Whitney Houston után az egész szakma a karjába dőlt, és később az ő nevét is betoncsillagba öntötték a hírességek sétányán.

Hogy mit csinál a női szívek megdobogtatója, amikor éppen nem forgat?

„Szeretek horgászni és a traktorommal furikázni az utakon, talán azért, mert ezekhez a programokhoz az agyamnak csak nagyon kis részét kell használnom, de szeretem a kétkezi munkákat is.”