Vészi Endre

A menekülő kert

Itt élsz egy kertbe befalazva
őriznek rózsák violák
a csönd ezüst kagylója fénylik
bordázott szemfedő gyanánt
a rézsútos napáradásban
egy szőlőlugas fénye rezg
ezer meg ezer levélminta
lebegő kusza arabeszk

Itt élsz egy kertnek hatalmában
hol cinkék rigók verebek
szárnyukon ezüst üzenettel
rajzolják teli az eget
már évmilliók óta küldi
egy isten határozatát
s te megfejtetted ezt az írást
ezt a cikázó ékírást

Nincs benne többé ismeretlen
sem új parancs sem új szöveg
mert tüdőd izmod szíved tudja
zsigered gyomrod fejti meg
s a tükörben elfogott arcod
s törött szemed mely széttekint
ott kint egy nő ment át az úton
gyümölcsként hordva melleit

S mig búcsúzva utána bámulsz
a földön toccsan birs barack
az édes rothadás világa
mely mindig más és ugyanaz
s kétsoros tündöklő menetben
a szőlőlugas elvonul
a fák fémlemez levelekkel
zörögve mennek - est lapul

a domb mögött ó milyen ismert!
de azt hogy kiürül a kert
hogy elfutnak a fák a bokrok

s hogy a talaj mint kisepert
agyagplató így marad pusztán
s a szőlők üveggyöngyeit
s a biborfürtü dáliákat
úgy viszi majd az este mint

az árvíz visz el házat embert
s míg ott fönn szétrohad az ég
a vasszürke habokban úszik
bölcső barom és ürülék -
azt tegnap még nem hitted volna
hogy minden-minden kiürül
s az isten is ámulatában
zokogni kezd s a földre ül.

jó éjt! :-)