Csak nem tanítottak azon a földrajz szakon olvasni...
A cserjeszint az erdőben az égetés ELŐTT van, természettől fogva (van talaj, van víz, van valamennyi fény - van cserje) Az indián azért égette fel a cserjeszintet x évenként, hogy a kitisztuló erdei talajt ellephesse a fű (a szukcessziós folyamat első lépcsőinek egyike, a cserjés nem azonnal tud felújulni). Az indián azért tette ezt, mert több hasznát vett ea füves aljú erdőnek, mint a cserjésnek, mert a füves jóval nagyobb patás vadállományt tud eltartani, tehát megnő a vadbőség, nem kell messzire járni vadászni, a szarvasok helybejönnek az indián által megterített asztalra (legelőre) Ez egyértelműen egy tudatos tájgazdálkodás volt az indiánok részéről, de a lehető léegkisebb erőfeszítéssel. Akkor pont jó volt, ma nem javasolnám alkalmazását. Egyébként a füves erdőalja visszacserjésedése már a megnőtt legelő vadállomány miatt sem volt túl gyors (élő fűnyírók), ezért nem kellett túl gyakran felperzselni. Az egész üvegházgázkibocsátása elhanyagolható lehetett a későbbi iparéhoz képest.
Ezekről és a többi vitapontról a National GEOGRApHIC is rendszeresen beszámolt.