Az észak-amerikai indiánokra nem véletlenül néznek tisztelettel a zöldek.

 

Nem feltétlenül az indiánok érdeme, hiszen lehet, hogy csak a kedvezőtlen adottságok (pl. igásállat hiánya és az ebből eredő elmaradottság) és az alacsony népsűrűség volt az oka, de olyan életmódot folytattak, amely maximálisan harmóniában volt a természettel, és évmilliókig folytatható - azaz: fenntartható lett volna.

 

Mindezt úgy, hogy az életük nem volt egy nyomorúságos küzdelem az elemekkel, hanem többé-kevésbé boldog és elégedett élet volt, de közben nem indult be semmi olyasmi trend, hogy bármely erőforrást oly mértékig igénybe vettek volna, hogy az kiapadjon vagy akár fogyni kezdjen.

 

Tehát olyan gazdálkodást folytattak, amely bár rendkívül primitív volt, de olyan, amit mi csak most akarunk elérni: fenntartható.

 

Nem véletlen, hogy észak-amerikai indiántól származik az a mára értelmet nyert mondás, amit korábban fel sem tudtak fogni, hogy bekövetkezhet: "ha majd kiirtottátok az összes állatot, megmérgeztétek az utolsó tavat is, akkor rájöttök hogy a pénzeteket nem tudjátok megenni".

 

Illik a képbe az is, hogy az indiánok nem ismerték fel még azt sem, hogy az öklüket fegyverként lehet használni - indián soha nem ütött meg ököllel senkit, amíg a fehér embertől meg nem tanulta, hogy ilyet is lehet.

 

Mindez különösen éles ellentétben áll a gyilkolásba belerészegedett fehérek életmódjával, akik tábornokot csináltak abból, aki azt mondta: csak a halott indián a jó indián; akik a vonatablakból lövöldözve, szórakozásból irtották ki a bölényeket, és hősként néztek arra, aki ebben élen járt (Buffalo Bill); és akik hősként néztek az indián gyerekeket túszul ejtő pojáca gengszterre (Custer) amikor az megkapta méltó jutalmát az indiánoktól. (mielőtt valaki sötétzöldnek nevezne ezért a bekezdésért, megkérem hogy cáfolja ténybelileg bármelyik itteni állítást).

 

 

Mindez nem áll a dél-amerikai indiánokra, ott egész más helyzet volt.